A japán társasági jogban a felügyelőbizottsági határozatok: jelentős vagyontárgyak értékesítése és nagy összegű kölcsönfelvétel

A japán részvénytársaságokban a vezérigazgató széles körű hatáskörrel rendelkezik, és végrehajtja a társaság ügyeit. Azonban bizonyos, a társaság üzleti alapjait vagy vagyonhelyzetét jelentősen befolyásoló tevékenységeket nem helyénvaló egyedül a vezérigazgató döntésére bízni. Emiatt a japán társasági jog (Japanese Corporate Law) olyan mechanizmust állított fel, amely a teljes igazgatóság által alkotott igazgatósági tanács megbeszélését és határozatát követeli meg, biztosítva ezzel a körültekintő döntéshozatalt és a társaság érdekeinek védelmét. Ez a rendszer a kiegyensúlyozott vállalatirányítás (corporate governance) alapját képezi. Különösen a gyakorlatban gyakran felmerülő problémák közé tartozik a “jelentős vagyontárgyak értékesítése és átruházása” valamint a “nagy összegű kölcsönfelvétel”. Ezek a kifejezések jogilag nem definiáltak konkrét összegekben, így értelmezésük a bíróságok döntésére van bízva. Ebben a cikkben először részletesen ismertetjük, hogy mit jelentenek ezek a fontos határozati tételek a japán bírósági gyakorlat alapján. Ezután megvizsgáljuk, hogy ha az igazgatósági tanács határozata nélkül hajtják végre ezeket a tevékenységeket, hogyan kezelik ezeket a tranzakciókat jogilag (külső hatály), és milyen felelősséget viselnek az érintett igazgatók (belső felelősség) e két szempontból. Elemzésünkön keresztül átfogó megértést nyújtunk a japánban (in Japan) folytatott üzleti tevékenység szempontjából elengedhetetlen igazgatósági döntéshozatali folyamat jelentőségéről és a hozzá kapcsolódó jogi kockázatokról.

A japán vállalati jog szerint a felügyelőbizottság határozatainak jogi követelményei

A japán vállalatok törvénye előírja, hogy a felügyelőbizottságot felállító társaságok esetében bizonyos fontos ügyekben a döntési jogot kizárólag a felügyelőbizottságnak kell birtokolnia. A japán vállalatok törvényének 362. cikkelyének (4) bekezdése egyértelműen megtiltja, hogy a vállalatvezetés alapvető kérdéseiben, azaz a “fontos üzleti tevékenységek végrehajtásában” hozott döntéseket az egyes felügyelőknek delegálják. Ennek a rendelkezésnek a célja, hogy megakadályozza az egyes személyek, például a képviselő felügyelők által hozott autokratikus üzleti döntéseket, és biztosítsa a vállalat vagyonának megőrzését és a vezetés egészségességét a felügyelők teljes testületének óvatos megbeszélésein keresztül.  

Az említett bekezdésben felsorolt, a felügyelőknek nem delegálható ügyek között szerepelnek a következők:  

• Fontos vagyon értékesítése és átvétele
• Nagy összegű kölcsönfelvétel
• Az ügyvezetők és egyéb fontos alkalmazottak kinevezése és elbocsátása
• Fióktelepek és egyéb fontos szervezeti egységek létrehozása, módosítása és megszüntetése

Ezek az ügyek közvetlen hatást gyakorolnak a vállalat vagyonára, pénzügyi helyzetére, személyzeti politikájára és szervezeti szerkezetére, ezért elengedhetetlen a felügyelőbizottság kollektív ítélete. Ebben a cikkben különösen a vállalatok pénzügyi tevékenységében és vagyonstratégiájában központi szerepet játszó “fontos vagyon értékesítése és átvétele” és a “nagy összegű kölcsönfelvétel” kérdéseire összpontosítunk, és ismertetjük azok konkrét ítéleti kritériumait és jogi jelentőségét.

A „jelentős vagyontárgyak átruházásának és átvételének” megítélési szempontjai Japánban

A japán társasági törvény (1994) 362. cikkének 4. bekezdés 1. pontja által meghatározott „jelentős vagyontárgyak átruházása és átvétele” kifejezés nem tartalmaz konkrét pénzügyi kritériumokat. Emiatt egy adott vagyontárgy tranzakciójának „jelentős” voltát esetenként kell megítélni, és az értelmezés hosszú ideig a bíróságok döntésére volt bízva.

Ezzel kapcsolatban a legtekintélyesebb iránymutatást a Legfelsőbb Bíróság 1994. január 20-i ítélete adta meg. Az ítélet világossá tette, hogy a „jelentős” mivolt megítélése nem egyetlen szempont alapján történik, hanem több tényező összetett figyelembevételével kell meghozni. A bíróság által megfogalmazott ítéleti szempontok a következők:

1. Az adott vagyontárgy értéke: A tranzakció tárgyát képező vagyontárgy abszolút pénzügyi értéke.
2. A vállalat teljes eszközeihez viszonyított aránya: A vállalat pénzügyi méretéhez képest az adott vagyontárgy relatív értékét mutatja. Ez egy mennyiségi jelentőség mérőszáma.
3. A vagyontárgy megtartásának célja: Ez egy minőségi szempontot értékelő elem. Például egy olyan gyár vagy alapvető technológiára vonatkozó szabadalmi jog, amelyet a vállalat fő tevékenységéhez használ, stratégiai szempontból „jelentősebbnek” tekinthető, mint azonos értékű befektetési ingatlan.
4. Az átruházás módja: A vagyontárgy átruházásának módja is figyelembe vehető. Például a piaci áron történő értékesítéshez képest az ajándékozás vagy adományozás, mint ingyenes átruházás, a vállalati vagyon kiáramlásának szempontjából erősebb, így alacsonyabb érték esetén is „jelentős” átruházásnak tekinthető.
5. A vállalat korábbi kezelése: A vállalat által a múltban hasonló tranzakciók kezelésére vonatkozó belső gyakorlat is az ítélet egyik alapját képezi.

Ez a többdimenziós megítélési keretrendszer azt jelenti, hogy a vállalatok nem hagyatkozhatnak pusztán formális kritériumokra, mint például „a teljes eszközök X%-a alatt van, tehát nincs probléma”. Ehelyett a vállalatoknak saját helyzetüknek megfelelően, például a felügyelőbizottsági szabályzatban vagy más belső szabályzatokban előre meghatározott, ésszerű és világos kritériumokat kell megállapítaniuk arra vonatkozóan, hogy mely tranzakciókat kell a felügyelőbizottság határozatával kezelni, ami a kormányzati kockázatok kezelésében rendkívül fontos.

A „nagy összegű kölcsön” megítélésének kritériumai Japánban

Az „jelentős vagyontárgyakhoz” hasonlóan, a japán társasági törvény (362. cikk 4. bekezdés 2. pontja) által meghatározott „nagy összegű kölcsön” esetében sem létezik jogilag meghatározott pénzösszegi kritérium. Ennek értelmezését is a bírósági döntések alakították ki. Különösen figyelemre méltó a 1997. március 17-i dátumú tokiói kerületi bírósági ítélet . Az ítélet szerint egy adott kölcsön „nagy összegű”-e vagy sem, az alábbi tényezők összességét kell figyelembe venni:

1. A kölcsön összege: A kölcsön vagy adóssággarancia abszolút összege.
2. A vállalat teljes eszközeihez és rendszeres nyereségéhez viszonyított aránya: Nem csak a vállalat eszközméretét, hanem a kölcsön relatív méretét is figyelembe veszi a vállalat nyereségképességéhez képest.
3. A kölcsön célja: A finanszírozás céljának jelentősége a vállalat üzleti tevékenységében.
4. A vállalatnál megszokott kezelés: A múltbeli finanszírozási és garanciavállalási gyakorlat a vállalaton belül.

Ebben az esetben egy bizonyos vállalat (Y társaság) egy kapcsolt vállalat (A társaság) számára tett 10 milliárd jenes kezességvállalási ígéretét vitatták meg, hogy az „nagy összegű kölcsönnek” minősül-e. A bíróság kiemelte, hogy a 10 milliárd jenes garanciaösszeg a Y társaság teljes eszközeinek csak 0,51%-át teszi ki, azonban a tőkéhez viszonyítva 7,75%, és különösen a rendszeres nyereséghez képest 24,6%-ot ér el. Továbbá, a Y társaság igazgatósági szabályzata maga is meghatározta, hogy az „egy esetben 5 milliárd jen feletti garanciavállalást” igazgatósági határozatnak kell tekinteni.

Ebben a döntésben figyelemre méltó, hogy a bíróság nem csak a mérleg szerinti statikus mutatót, azaz a teljes eszközöket vette figyelembe, hanem a „rendszeres nyereséget” is, mint a nyereség- és veszteségkimutatás dinamikus mutatóját. Ez azt mutatja, hogy a kölcsön hatásának értékelésekor nem csak a vállalat méretét, hanem annak adósságtörlesztő képességét és nyereségességére gyakorolt hatását, vagyis a vállalat üzleti folytonosságára vonatkozó kockázatot is fontosnak tartja a joggyakorlat. Ha egy adósság kicsinek tűnik az eszközméret alapján, de jelentősen terheli a vállalat nyereségét, akkor azt „nagy összegű kölcsönnek” lehet minősíteni.

Ítélőszéki döntési kritériumok összehasonlítása

A korábban említett két fontos határozati téma kapcsán a japán bíróságok által alkalmazott döntési kritériumok számos közös vonást mutatnak, ugyanakkor jelentős különbségek is fellelhetők közöttük. Ezeknek a kritériumoknak az összehasonlításával tisztább képet kaphatunk arról, hogy a japán bíróságok hogyan értékelik a vállalatok fontos ügyeit. Az alábbi táblázat a két döntési kritériumot rendszerezi.

Ahogy az összehasonlításból kitűnik, mindkét döntési keretrendszer három alappilléren nyugszik: a mennyiségi szemponton, a minőségi szemponton és a vállalaton belüli gyakorlaton. Ebből megállapítható, hogy a bíróságok következetes gondolkodásmódot alkalmaznak ezeknek a kérdéseknek a megközelítésében. A legnagyobb különbség a mennyiségi szempont értékelésében rejlik, ahol a ‘nagy összegű kölcsön’ esetében a ‘rendszeres nyereség, stb.’ mint jövedelmezőségi mutató kerül hozzáadásra. Ez arra utal, hogy a bíróságok pontosan felismerik a vagyon értékesítése és a kölcsön közötti lényegi különbséget: míg az előbbi főként egyszeri hatással van a mérlegfőösszegre, addig a kölcsön folyamatos kamatfizetéssel jár, és hosszú távon befolyásolja a vállalat pénzáramlását és jövedelem szerkezetét. Ez a rugalmas és a helyzethez alkalmazkodó megközelítés tükrözi a japán vállalatirányításban (corporate governance) a bírói ítélkezés érettségét.

A japán igazgatótanácsi határozat nélküli ügyletek hatályossága (külső hatások)

Amennyiben egy japán társaság képviselő igazgatója olyan jelentős vagyontárgyak értékesítését vagy jelentős összegű kölcsön felvételét hajt végre, amelyekhez normál esetben az igazgatótanács határozata szükséges, felmerül a kérdés, hogy vajon ezek a tranzakciók jogilag érvényesek-e. Ez a probléma a társaság belső eljárásainak hiányosságai és az ügyletek másik fél általi bizalomvédelme közötti ütközés helyzetét tárja fel.

A japán bíróságok alapálláspontja ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság 1965. szeptember 22-i (Showa 40) ítéletével lett megerősítve. Az ítélet szerint, ha a képviselő igazgató határozat nélkül köt ügyletet, az alapvetően érvényesnek tekinthető, annak ellenére, hogy hiányzik a belső döntéshozatali folyamat. Ez az elv arra szolgál, hogy védelmezze azokat a harmadik feleket, akik jóhiszeműen hitték, hogy a képviselő igazgatónak van jogosultsága a társaság képviseletére, és így biztosítja az ügyletek biztonságát.

Azonban vannak kivételek ezen alapelv alól. Ha az ügylet másik fele tudatában volt annak, hogy nincs igazgatótanácsi határozat (rosszhiszeműség), vagy ha nem tudott róla, de ebben hibát követett el (gondatlanság), akkor az ügylet érvénytelennek minősül. Ezt a jogelvet gyakran magyarázzák a japán Polgári Törvénykönyv 93. cikkének analóg alkalmazásával, és “relatív érvénytelenség” néven ismeretes.

Ez a jogelv azt jelenti, hogy az ügylet másik félre, különösen a pénzügyi intézményekre vagy ingatlanügynökségekre, mint szakmai üzleti szereplőkre, bizonyos figyelmeztetési kötelezettségek hárulnak. Amennyiben objektív szempontból az ügylet “jelentős” vagy “nagy összegűnek” minősül, az ügylet másik félétől elvárható, hogy ne csak egyszerűen “nem tudtam” állítással védekezzen, hanem megfelelő figyelmet fordítson az igazgatótanácsi határozatok ellenőrzésére, például a jegyzőkönyvek áttekintésével. A Tokiói Kerületi Bíróság 1997. március 17-i (Heisei 9) ítéletében éppen ez volt a kérdés, és a bíróság megállapította, hogy a banknak volt mulasztása, mert nem ellenőrizte a határozatok meglétét egy 10 milliárd jenes garanciafoglalási szerződés esetében, és érvénytelennek nyilvánította a garanciafoglalást.

Megjegyzendő, hogy ezt az érvénytelenséget alapvetően csak a társaság maga állíthatja, és nem engedélyezett, hogy az ügylet másik fele saját érdekében hivatkozzon az érvénytelenségre.

A felügyelőbizottsági tagok felelőssége (belső hatások)

A felügyelőbizottsági határozat nélküli ügyletek jogi következményei nem korlátozódnak kizárólag a külső ügyletek érvényességére. Sokkal közvetlenebb és súlyosabb felelősséget jelentenek azok a felügyelőbizottsági tagok számára, akik részt vesznek a cég belső működésében.

A japán társasági törvény (2005) 423. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy ha a felügyelőbizottsági tagok elmulasztják kötelességeiket, és ezáltal kárt okoznak a társaságnak, kötelesek megtéríteni az ebből eredő károkat. A felügyelőbizottsági határozatok jogilag előírt eljárásának szándékos figyelmen kívül hagyása, és így jelentős üzleti tevékenységek végrehajtása egyértelműen ebbe a kötelességszegési kategóriába tartozik.

Ez a felelősség nem korlátozódik kizárólag az ügyletet végrehajtó képviselő felügyelőbizottsági tagra. A többi felügyelőbizottsági tag is felelősséggel tartozik, mint a felügyelőbizottság tagjai, a többi tag üzleti tevékenységének felügyeleti kötelezettségéért. Ennélfogva, ha egy képviselő felügyelőbizottsági tag túllépi a hatáskörét, és a többi tag ezt észleli, vagy észlelhette volna, de nem tesz semmit, akkor ők is felelősségre vonhatók a felügyeleti kötelezettség megszegése miatt.

A felügyelőbizottsági tagok felügyeleti kötelezettségének fontosságát a japán bíróságok ismételten hangsúlyozták, olyan neves esetek kapcsán, mint a Daiwa Bank részvényesi képviseleti pere. Ezek az ítéletek azt mutatják, hogy a felügyelőbizottsági tagoknak aktív kötelezettségük van egy hatékony belső ellenőrzési rendszer kialakítására és annak megfelelő működésének felügyeletére a jogszabályok betartásának biztosítása érdekében. Nem elegendő csupán a törvénytelenségektől való távolmaradás, és az “én nem tudtam róla” vagy “nem az én feladatom volt” típusú kifogások alapvetően nem fogadhatók el.

Továbbá, ez a kártérítési felelősség szolidáris felelősségként van meghatározva. Ez azt jelenti, hogy a felelősséggel tartozó felügyelőbizottsági tagok mindegyike a társaság által elszenvedett teljes kárért felelős, ami rendkívül súlyos következményekkel járhat az egyes felügyelőbizottsági tagok számára.

Összefoglaló

A cikkben ismertetettük, hogy a japán társasági jog alapján a “lényeges vagyontárgyak átruházása és átvétele” vagy a “nagy összegű kölcsönfelvétel” mint a vállalat alapvető működéséhez kapcsolódó ügyvezetési döntések esetében a felügyelőbizottság határozata jogilag kötelező. Ezeknek a kifejezéseknek az értelmezése a bírói gyakorlat által kialakított sokrétű szabványokon alapul, és nem formális ítéleteken, hanem az egyedi helyzeteknek megfelelő lényegi megítélésen alapul. Ha egy vállalat nem tartja be ezt a jogi követelményt, akkor kettős kockázattal néz szembe. Az egyik egy külső kockázat, amely szerint a szerződés érvénytelenné válhat, ha a tranzakció másik fele jóhiszemű és nem hibás. A másik, súlyosabb belső kockázat az, hogy a jogellenes ügyvezetésben részt vevő, sőt az azt figyelmen kívül hagyó felügyelőbizottsági tagok is jelentős kártérítési felelősséggel tartozhatnak a vállalat felé. Ezeknek a kockázatoknak a megfelelő kezelése minden Japánban működő vállalat számára elengedhetetlen vezetési feladat.

A Monolith Jogügyi Iroda számos belföldi és külföldi ügyfélnek nyújtott már támogatást a japán vállalatirányítási jog területén szerzett jelentős tapasztalataival. Irodánkban több olyan jogász is dolgozik, akik külföldi jogi képesítéssel és angol nyelvtudással rendelkeznek, így képesek a japán társasági jog összetett követelményeit nemzetközi üzleti kontextusban pontosan értelmezni és gyakorlati tanácsokat adni. A cikkben tárgyalt felügyelőbizottsági működés, lényeges döntésekkel kapcsolatos jogi due diligence és a tisztségviselői felelősség kockázatkezelése terén is készen állunk arra, hogy vállalatának japánban folytatott tevékenységét zökkenőmentesen és a jogszabályoknak megfelelően támogassuk.