A szerzői jogok meghatározása a japán szerzői jogi törvényben: Alapelvek és üzleti kivételek

A japán szerzői jogi törvények szerint a “ki számít szerzőnek” kérdése minden jogi kapcsolat kiindulópontját képezi, és rendkívül fontos vitatéma. A szerzői jogok a mű megalkotásával egyidejűleg, bármiféle bejegyzési eljárás nélkül automatikusan keletkeznek, ellentétben a szabadalmi vagy védjegyjogokkal. Ezt az “informalizmus” elvet gyorsan védelmezi a szerző jogait, ugyanakkor különösen a vállalati tevékenységek során magában hordozza a jogok tulajdonjogának tisztázatlanságának kockázatát. Alapelv szerint a művet megalkotó természetes személy lesz a szerző, azonban a vállalati gyakorlatban előfordulhat, hogy több személy közösen vesz részt a mű megalkotásában, vagy hogy az alkalmazottak munkakörük részeként hoznak létre szerzői műveket, illetve olyan nagyszabású projektek is léteznek, mint amilyen a filmek, ahol számos szakértő vesz részt. Ezekre a bonyolult helyzetekre válaszul a japán szerzői jogi törvények kiegészítő fontos kivételeket és speciális szabályokat tartalmaznak az alapelv mellett. Ezeknek a szabályoknak a pontos megértése és megfelelő kezelése elengedhetetlen a vállalatok számára saját szellemi tulajdonuk biztos védelmében és a jövőbeli viták megelőzésében. Ebben a cikkben először is megerősítjük a szerzői elismerés alapelveit, majd különösen fontos kivételeket és speciális szabályokat tárgyalunk a vállalati jogi gyakorlatban, mint a közös szerzői művek, a munkáltatói szerzői művek és a filmek, szakértői szempontból, konkrét törvények és bírósági döntések fényében.

Alapelv: Ki számít szerzőnek a japán szerzői jog alapján?

A japán szerzői jogi törvény alapvető definíciója szerint a szerzőt úgy határozza meg, mint aki a művet megalkotja. Ez egy megrendíthetetlen alapelv, amely a japán szerzői jogi törvény 2. cikk 1. bekezdésének 2. pontjában van rögzítve. Itt a “megalkotó” személyt a konkrét kifejező tevékenységet végző természetes személyként értelmezzük. Tehát az, aki csupán a finanszírozást biztosítja, az ötletet adja a teremtéshez, vagy csak általános utasításokat ad, nem minősül szerzőnek ezen az alapon. A szerzői jog védelme kizárólag a kreatív “kifejezésre” terjed ki, és az a személy ismerhető el szerzőként, aki ezt a kifejezést saját kezűleg valósítja meg.

Ezt az alapelvet még fontosabbá teszi a japán szerzői jogi törvény által alkalmazott “formalitásmentesség”. A japán szerzői jogi törvény 17. cikk 2. bekezdése kimondja, hogy a szerző jogai “a mű megalkotásának pillanatában kezdődnek”, és nem követel meg semmilyen hivatalos bejegyzést vagy különleges jelölést a jogok keletkezéséhez. Ezeknek az alapelveknek az összekapcsolódása jogi következményeként azt eredményezi, hogy amint egy mű megalkotásra kerül, a szerzői jogok automatikusan a teremtőjéhez szállnak át.

Ez a rendszer jelentős kockázatokat hordoz a üzleti szempontból. Vegyük például azt az esetet, amikor egy vállalat egy külső szabadúszó tervezőt bíz meg egy logó tervezésével. Amint a tervező befejezi a logó kialakítását, a japán szerzői jogi törvény alapelvei szerint a logó szerzői jogai automatikusan a tervezőhöz szállnak át. A vállalat, annak ellenére, hogy kifizette a díjat, nem válik a logó szerzői jogának birtokosává, hacsak nem köt külön szerződést a jogok átruházására. Ez a jogok megszerzésének kockázata nem a bejegyzési eljárás során merül fel, hanem pontosan a teremtés pillanatában. Így a vállalatok számára elengedhetetlen, hogy a szellemi tulajdonjogokat biztosan megőrizzék, nem utólagos intézkedésekkel, hanem a teremtés megkezdése előtti szakaszban, a szerződések révén tisztázzák a jogokat, és így előzetes kockázatkezelést alkalmazzanak.

Több alkotó esetén: közös szerzők Japánban

Üzleti projektek során gyakran előfordul, hogy több szakértő együttműködik egyetlen eredmény létrehozásában. Ilyen esetekben merül fel a “közös szerzői mű” kezelésének kérdése. A japán szerzői jogi törvény a közös szerzői művet úgy határozza meg, mint “olyan művet, amelyet két vagy több személy közösen hoz létre, és amelyben az egyes személyek hozzájárulását nem lehet elkülönítve, külön-külön felhasználni”. Ebben a meghatározásban két fontos követelmény van bennefoglalva. Először is, hogy több alkotónak közös szándéka van egyetlen szerzői mű közös létrehozására, másodszor pedig, hogy a befejezett műben az egyes személyek hozzájárulását nem lehet fizikailag vagy fogalmilag elkülönítve, önállóan felhasználni.

Ez egyértelműen megkülönbözteti a “közös szerzői művet” azoktól a művektől, amelyekben az egyes alkotók hozzájárulása elkülöníthető, azaz az “összekapcsolt szerzői művektől”. Például, ha több szerző különböző fejezeteket ír meg egy könyv elkészítéséhez, akkor mivel a fejezetek önálló szerzői műként elkülönítve felhasználhatók, ezek összekapcsolt szerzői műveknek minősülnek. Ebben az esetben minden szerző külön-külön birtokolja a szerzői jogot a saját fejezetére. Másrészről, ha két forgatókönyvíró együttműködve ír meg egy forgatókönyvet, akkor az egyikük hozzájárulását nem lehet külön elválasztani, így ez a mű közös szerzői műnek számít.

A közös szerzői művekkel kapcsolatos jogok gyakorlására vonatkozóan a japán szerzői jogi törvény rendkívül szigorú szabályokat állapít meg. A szerzők által birtokolt jogokat nagyjából két csoportra lehet osztani: a “szerzői személyiségi jogok”, amelyek a szellemi előnyök védelmét szolgálják, és a “szerzői jogok (vagyoni jogok)”, amelyek a gazdasági előnyök védelmét szolgálják. A közös szerzői mű esetében mindkét jog gyakorlásához szükség van a közös szerzők minden tagjának egyetértésére. Konkrétan a japán szerzői jogi törvény 64. cikk (1) bekezdése a szerzői személyiségi jogok gyakorlásához, míg a 65. cikk (2) bekezdése a szerzői jogok (vagyoni jogok) gyakorlásához követeli meg mindenki egyetértését.

Ez az “összes résztvevő egyetértése” elve nemcsak harmadik felek felé történő felhasználás engedélyezésére (licencelésére) vonatkozik, hanem akkor is, ha a tulajdonosok egyike egyedül kívánja felhasználni a művet. Továbbá, a japán szerzői jogi törvény 65. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a tulajdonosoknak másoknak kell átruházniuk a saját részesedésüket vagy zálogjogot kell létrehozniuk, de csak a többi tulajdonos minden tagjának egyetértésével.

Ez az egyhangú egyetértés elve egyrészt védelmet nyújt az egyik közös szerző számára, másrészt komoly üzleti kockázatot jelenthet, azaz a “szerzői jogi patthelyzetet” (deadlock) idézhet elő. Ha a közös szerzők közül csak egy is ellenez, akkor a mű mindenféle kereskedelmi felhasználása – beleértve a licencelést, értékesítést, módosítást – lehetetlenné válik, és az értékes szellemi tulajdon teljesen lefagy. A japán szerzői jogi törvény ezt a helyzetet megelőzendő tiltja, hogy a szerzői személyiségi jogokat “hitványul” akadályozzák (64. cikk (2) bekezdés), és a szerzői jogok (vagyoni jogok) esetében is tiltja az egyetértés megtagadását “jogos ok nélkül” (65. cikk (3) bekezdés). Azonban annak megállapítása, hogy mi számít “hitvány cselekedetnek” vagy “jogos ok nélkülinek”, végül peres eljárásra szorul, ami idő- és költségigényes, így nem tekinthető gyakorlati üzleti megoldásnak.

Ezért, amikor közös alkotói projektet indítanak, létfontosságú, hogy a közös szerzők előzetesen szerződést kössenek, amely részletesen meghatározza a jogok gyakorlásának módját, a bevételek elosztását, a jogok gyakorlására kijelölt képviselőt, és az ellentétes vélemények esetén alkalmazandó konfliktusmegoldási mechanizmusokat. Ez az egyetlen és legjobb stratégia a patthelyzet kockázatának elkerülésére.

A szerzői jogi gyakorlatban az alkotók azonosítása: A szerző vélelme Japánban

Amikor egy műalkotás létrehozása óta sok idő telt el, vagy amikor számos érintett fél van, nehézséget jelenthet az igazi alkotó személyének bizonyítása. Ezeket a gyakorlati nehézségeket enyhítendő, a japán szerzői jogi törvény rendelkezik az “alkotó vélelméről”. A japán szerzői jogi törvény (a 14. cikk) kimondja, hogy “ha egy műalkotás eredeti példányán, vagy amikor a műalkotást a nyilvánosság számára hozzáférhetővé vagy bemutatják, a személy neve vagy megnevezése… mint alkotó, szokásos módon van feltüntetve, akkor azt a személyt vélelmezhetjük a műalkotás alkotójának”.

Ez a rendelkezés csupán egy jogi “vélelmet” alkalmaz, amely megdönthető ellentmondó bizonyítékkal. Más szóval, a műalkotáson feltüntetett személyt először az alkotónak tekintjük, de ha bebizonyosodik, hogy a feltüntetés téves, akkor ezt a vélelmet meg lehet dönteni. E vélelmezési szabály jogi természetét és korlátait világosan meghatározó fontos bírósági döntés a “Szerzői jogi döntvénytár esete” néven ismert, amelyet az Intellektuális Tulajdon Felsőbíróság hozott.

Ebben az esetben egy jogi szakkönyvsorozat “szerkesztőjeként” feltüntetett tudós állította, hogy ő a könyv alkotója. Mivel a könyvön a szerkesztő neve volt feltüntetve, egyértelmű volt, hogy a japán szerzői jogi törvény 14. cikke alapján az alkotó vélelme érvényesül. Azonban a bíróság részletesen megvizsgálta a tudós projektben való valós részvételét. Ennek eredményeként a bíróság megállapította, hogy a tudós csupán tanácsokat adott és véleményt nyilvánított, és nem vett részt aktívan azokban a döntő jelentőségű szerkesztési és alkotói tevékenységekben, mint például a közzétett döntvények kiválasztása és elrendezése. Más szóval, szerepe lényegében csak tanácsadói volt, és nem mondható el róla, hogy alkotói hozzájárulása lett volna, így a bíróság megdöntötte az alkotó vélelmét.

Ez az ítélet világosan megmutatta, hogy az alkotó azonosításánál nem a címek vagy a megjelenítés formája, hanem a valós alkotói hozzájárulás, azaz a “lényeg” a meghatározó. A vállalatok számára ez két fontos tanulságot jelent. Először is, a vállalati dokumentumokban, jelentésekben és egyéb eredményekben alkotóként feltüntetett személyeknek nem csupán a projektvezetőknek vagy tisztségviselőknek kell lenniük, hanem azoknak, akik valóban alkotói hozzájárulást nyújtottak. A könnyelmű szerzői megjelölés csupán jogilag érvénytelen vélelmet teremt. Másodszor, ha tévedésből alkotóként feltüntetett személy jogokat követel, de bizonyítható, hogy nem járult hozzá valós alkotói munkával, akkor van lehetőség a követelésekkel szemben védekezni. A vállalati szellemi tulajdon kezelésében a kreditpolitika megalkotásakor nem a pozíciók vagy a rangsor, hanem a valós alkotói hozzájárulás mértékének figyelembevétele rendkívül fontos a jogi stabilitás biztosítása érdekében.

Fontos kivétel ①: A vállalaton belül létrehozott szerzői művek

A vállalati tevékenységek során nap mint nap létrejövő jelentések, tervek, szoftverek és designok esetében, ha minden egyes alkalommal szükség lenne a műveket alkotó alkalmazottaktól engedélyt kérni, az jelentősen akadályozná az üzleti folyamatok zavartalan lebonyolítását. E probléma megoldására a japán szerzői jogi törvény (Japán Szerzői Jogi Törvény 15. cikk) egyik legfontosabb kivételként a “munkavégzés során keletkezett művek” rendszerét hozta létre. Ez a rendelkezés bizonyos feltételek teljesülése esetén engedi meg, hogy a művet alkotó alkalmazott helyett az alkalmazó vállalat vagy szervezet legyen az eredeti szerző.

A munkavégzés során keletkezett művek létrejöttéhez a japán szerzői jogi törvény 15. cikk (1) bekezdése által meghatározott összes következő feltételnek teljesülnie kell:

1. A vállalat vagy szervezet kezdeményezésére kell létrejönnie.
2. A vállalat vagy szervezet munkavállalójának kell létrehoznia.
3. A munkavállalónak munkaköri feladatai során kell azt létrehoznia.
4. A vállalat vagy szervezetnek a saját neve alatt kell azt közzétennie.
5. A létrehozás idején nem lehet semmilyen szerződéses vagy munkaügyi szabályzatban eltérő rendelkezés.

Az informatikai programok esetében azonban figyelembe véve azt a tényt, hogy gyakran belső használatra fejlesztik őket és nem kerülnek nyilvánosságra, a japán szerzői jogi törvény 15. cikk (2) bekezdése szerint a fent említett negyedik követelmény, vagyis a “vállalati név alatti közzététel” nem szükséges.

Ezek közül a követelmények közül a legtöbb vitát a “vállalat vagy szervezet munkavállalója” körének meghatározása szokta okozni, ami gyakran válik peres ügyek tárgyává. Nyilvánvaló, hogy a teljes munkaidős alkalmazottak ebbe a körbe tartoznak, de kérdésessé válik a szerződéses alkalmazottak, kölcsönzött munkaerő vagy a szabadúszók által létrehozott művek kezelése, akik nem állnak formális munkaviszonyban.

Ezzel kapcsolatos irányadó eset a “RGB Adventure ügy” volt, amelyben a Japán Legfelsőbb Bíróság 2003. április 11-i döntésében foglalt állást. Ebben az esetben egy turistavízummal Japánba érkezett kínai tervező anime karaktereket alkotott egy japán animációs cég számára. A tervező és a cég között nem volt hivatalos munkaszerződés. A Legfelsőbb Bíróság a formális szerződési viszonyoktól függetlenül a valóságos kapcsolatokat hangsúlyozó döntési kritériumokat (valóságos viszony elmélet) alkalmazott. Konkrétan azt, hogy a vállalat irányítása és felügyelete alatt áll-e a munkavállaló, és hogy a kifizetett összeg értékelhető-e a munkavégzés ellenértékeként. Ebben az esetben a tervező a cég utasításai alapján dolgozott és havonta fix összeget kapott, ami alapján a bíróság megállapította a valóságos irányítási és felügyeleti viszonyt, és így a munkavégzés során keletkezett művek létrejöttét megerősítette.

Ez a Legfelsőbb Bíróság döntése azóta is az ítélkezési gyakorlat alapját képezi. Például a “Fényképész ügyben” (Szellemi Tulajdon Felsőbíróság 2009. december 24-i ítélete) a profi fényképész magas szintű szakmai döntéseket hozott a fotózás során, és bár átfogó utasításokat kapott a cégtől, nem állt valóságos irányítás és felügyelet alatt, így a munkavégzés során keletkezett művek létrejöttét nem ismerték el. Másrészről a “Shingoku no Valhalla Gate ügyben” (Szellemi Tulajdon Felsőbíróság 2016. február 25-i ítélete) egy munkaszerződés nélküli játékfejlesztő esetében, aki időkártyával nyilvántartott munkaidőt töltött és a cég berendezéseit használva dolgozott, a valóságos irányítási és felügyeleti viszonyt elfogadták, és a munkavégzés során keletkezett művek létrejöttét megállapították.

Ezekből az ítéletekből levonható fontos következtetés az, hogy a vállalatoknak a szabadúszókkal vagy külső megbízottakkal való napi együttműködésük “valós üzleti működése” maga hordozza a szellemi tulajdonjogok tulajdonjogának meghatározásához szükséges jogi jelentőséget. Ha a szerződés “munkavégzési megbízás”ként van megjelölve, de a napi munkában szigorúan kezelik a munkaidőt és helyszínt, részletes utasításokat adnak a munka előrehaladására és óránkénti díjazást fizetnek, akkor a bíróság ezt valóságos irányítási és felügyeleti viszonynak tekintheti, és megállapíthatja, hogy a mű eredménye mint munkavégzés során keletkezett mű a vállalathoz tartozik. Ezért a vállalatoknak stratégiailag összhangba kell hozniuk a szerződés tartalmát és a tényleges üzleti menedzsment módszereit, hogy elkerüljék a nem kívánt jogok tulajdonjogának kockázatát.

Fontos kivétel ②: A filmek szerzői jogi művei Japánban

A filmek a rendezők, forgatókönyvírók, operatőrök, díszlettervezők, színészek, zenészek és számos más szakember kreatív hozzájárulásának összegzésével jönnek létre, mintegy összművészeti alkotásként. Ha mindezen hozzájárulók közös szerzőkként osztoznának a szerzői jogokon (vagyoni jogokon), akkor a korábban említett “szerzői jogi patthelyzet” kockázata jelentősen nőne, ami gyakorlatilag lehetetlenné tehetné a filmek kereskedelmi felhasználását, például a terjesztést vagy a licenceladást. Ezen helyzet elkerülése és a nagy befektetéseket igénylő filmipar egészséges fejlődésének elősegítése érdekében a japán szerzői jogi törvény sajátos szabályokat állapít meg a filmek szerzői jogi műveire vonatkozóan.

Először is, a japán szerzői jogi törvény 16. cikke a filmek szerzői jogi műveinek “szerzőjét” úgy határozza meg, mint “azokat a személyeket, akik a gyártásban, rendezésben, vezetésben, operatúrában, díszletben stb. részt vállalva kreatívan járulnak hozzá a film szerzői jogi művének átfogó kialakításához”. Ide tartoznak a filmrendezők és operatőrök is. Ezek a személyek mint szerzők, továbbra is birtokolják az átruházhatatlan “szerzői személyiségi jogokat” (például a névmegjelölés jogát vagy az integritás megőrzésének jogát).

Az “szerzői jog” vagyoni jogi hovatartozását illetően azonban a japán szerzői jogi törvény 29. cikke döntő különleges szabályt állapít meg. Ez a cikkely kimondja, hogy a filmek szerzői jogi műveinek szerzői jogai nem a szerzőkhöz (például a rendezőkhöz), hanem “azokhoz a személyekhez tartoznak, akik a film szerzői jogi művének létrehozásáért kezdeményezőként és felelősként állnak”, vagyis a “filmgyártókhoz” származnak eredetileg. A filmgyártók általában olyan filmstúdiókat vagy gyártási bizottságokat jelentenek, amelyek a filmgyártás finanszírozását biztosítják és a végső felelősséget viselik.

Ez a rendszer a japán szerzői jogi törvénybe beágyazott, világos iparpolitikai megfontolás eredménye. A számos alkotó részvételével zajló filmgyártás során a kereskedelmi felhasználáshoz szükséges vagyoni jogokat a filmgyártókra koncentrálva egyszerűsíti a jogkezelést és lehetővé teszi a zökkenőmentes finanszírozást és a globális terjesztést. Ennek köszönhetően a befektetők a jogi bizonytalanságoktól mentesen fektethetnek be bizalommal a filmprojektekbe. A szerzői személyiségi jogokat az egyes alkotóknál hagyva, miközben a vagyoni jogokat a gyártókra koncentrálják, ez a szétválasztási modell egy rendkívül ésszerű jogi megoldás, amely összeegyezteti a kreatív alkotók megbecsülését és a filmipar mint iparág fejlődését.

Kiegészítés a számítógéppel létrehozott alkotásokhoz kapcsolódóan

Az utóbbi években az mesterséges intelligencia (AI) technológia fejlődésével világszerte vita tárgyává vált a számítógép által generált tartalmak szerzői jogi kezelése. Ezzel kapcsolatban a japán szerzői jogi törvényben nincsenek közvetlen rendelkezések, azonban a Kulturális Ügynökség Szerzői Jogi Tanácsadó Testülete által 1993-ban (Heisei 5) közzétett jelentés, valamint az évek során végzett alapos vizsgálatok egy következetes megközelítést mutatnak be.

Ez az alapvető megközelítés az “eszközelmélet” néven ismert. Ez a számítógépeket és az AI rendszereket mint az emberi alkotótevékenység végzésére szolgáló fejlett “eszközöket” helyezi el. Ennek az elméletnek megfelelően, ha a számítógép által generált művek során az ember alkotói szándékkal rendelkezik, és a teremtő folyamat során konkrét utasításokat ad (promptok bevitele, adatok kiválasztása, paraméterek beállítása, generált eredmények kiválogatása és módosítása stb.), amelyek gondolatokat vagy érzelmeket alkotó módon fejeznek ki, akkor ezt az embert tekintik a szerzőnek.

Az AI technológia bármilyen fejletté válhat, a jelenlegi japán jogértelmezés szerint az AI maga nem válhat szerzővé. A jogi vita nem arról szól, hogy “az AI lehet-e szerző”, hanem arról, hogy “az AI által generált művek alkotásában mely emberi cselekedetek minősülnek szerzői műként való alkotói hozzájárulásnak”. Ez az “eszközelmélet” nevű következetes megközelítés biztosítja a jogi előreláthatóságot a gyorsan változó technológiai környezetben is. Amikor a vállalatok AI-t használnak tartalom generálására, fontos, hogy rögzítsék és bizonyíthatóvá tegyék az emberi alkotói beavatkozás folyamatát, mint például a promptok tervezését vagy a generált eredmények kiválogatását és szerkesztését, hogy biztosítsák a szerzői jogokat.

Összefoglaló

A japán szerzői jogi törvény szerint a szerző az, aki a művet megalkotta – ez egy egyszerű és világos alapelv. Azonban a vállalati tevékenységek kontextusában ez az alapelv önmagában nem elegendő a különféle alkotási formák kezelésére. A több személy által létrehozott közös szerzői művek, az alkalmazottak által készített munkáltatói szerzői művek és a filmalkotások, mint fontos kivételek, arra szolgálnak, hogy a jogok tulajdonjogát a vállalati valósághoz igazítsák. Ezeknek a szabályoknak a helyes megértése nélkül vállalkozást folytatni komoly kockázatot jelenthet, amely akár a vállalat fontos szellemi tulajdonjogainak elvesztéséhez, vagy váratlan jogi vitákhoz vezethet. A szellemi tulajdonjogok tulajdonjogának biztosítása és a vállalkozás stabilitásának elősegítése érdekében elengedhetetlen, hogy az alkotói tevékenységben részt vevő minden érintettel előzetesen világos és részletes szerződéseket kössünk, és rendezzük a jogi viszonyokat.

A Monolit Jogügyi Iroda rendelkezik széleskörű tapasztalattal a japán szerzői jogi törvény által érintett összetett kérdésekben, és számos belföldi és külföldi ügyfélnek nyújtottunk már szakmai jogi szolgáltatásokat. Irodánkban több olyan szakértő is dolgozik, akik nemcsak a japán ügyvédi képesítéssel rendelkeznek, hanem külföldi jogi képesítésekkel is, és angolul is beszélnek, így képesek vagyunk hatékonyan kezelni a nemzetközi üzleti kontextusban felmerülő szerzői jogi problémákat. Amennyiben cégének szüksége van tanácsadásra a szerzői jogi elismeréssel, a hozzá kapcsolódó szerződések készítésével vagy a jogkezelési rendszer kiépítésével kapcsolatban, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal.