A szállítmányozási ügyletek jogi keretei a japán kereskedelmi törvényben

A modern globális gazdaságban a japán ellátási láncok kulcsfontosságú elemet képeznek a nemzetközi üzleti siker szempontjából. Ennek a bonyolult logisztikai hálózatnak az eredményes kihasználásához nem elegendő csupán az operatív ismeretek birtoklása; elengedhetetlen a fő szolgáltatókat szabályozó jogi keretek pontos megértése is. Ezen belül a ‘fuvarozási ügyintézők’ (運送取扱人) központi szerepet töltenek be a japán logisztikában, azonban jogi státuszuk gyakran félreértésre ad okot. Ez a cikk a japán kereskedelmi törvény (商法) alapján a fuvarozási ügyintézők szerepének, felelősségének és jogainak szakértői jogi elemzését kívánja nyújtani. Tisztázza, hogy a fuvarozási ügyintézők jogi helyzete hogyan különbözik a puszta megbízottaktól vagy a tényleges fuvarozóktól. Konkrétan a fuvarozási ügyintézői tevékenység jogi meghatározására, a fuvarozási ügyintézői szerződések jellegére, a szigorú felelősségi rendszerre, a fuvarozási ügyintézők által a fuvarozóként viselt felelősség feltételeire, valamint az olyan erős jogi eszközökre, mint a visszatartási jog, tér ki részletesen. Ezek az elemzések gyakorlati útmutatást nyújtanak minden olyan vállalat számára Japánban, amely a logisztikát és a kereskedelmi tranzakciókat kezeli.

A fuvarozási ügynöki tevékenység jogi meghatározása Japánban

A japán kereskedelmi törvény (商法) egyértelműen meghatározza a fuvarozási ügynöki tevékenységet. A japán kereskedelmi törvény 559. cikk (1) bekezdése szerint a “fuvarozási ügynök” olyan személy, aki saját nevében vállalja az áruszállítás közvetítését mint üzleti tevékenységet. Ebben a meghatározásban két rendkívül fontos elem található, amelyek a fuvarozási ügynök jogi státuszának megértéséhez nélkülözhetetlenek.

Az első elem a “saját nevében” kifejezés. Ez azt jelenti, hogy a fuvarozási ügynök maga lesz a szerződés egyik fele, a tényleges fuvarozók, mint például a szállítócégek vagy hajótársaságok között. Ebben a tekintetben a fuvarozási ügynök egyértelműen megkülönböztethető a “megbízottól” (feladótól), aki közvetlenül hozza létre a szerződést a fuvarozóval. A fuvarozási ügynök maga vállalja a jogi felelősséget a szállítási szerződés megkötésével.

A második elem a “mások számítására” kifejezés. Ez azt jelenti, hogy a szállítással járó végső gazdasági előnyök és kockázatok nem a fuvarozási ügynökhöz, hanem a megbízóhoz, a feladóhoz tartoznak. A fuvarozási ügynök csupán a megbízó érdekében jár el, de ezt úgy teszi, hogy saját nevében köt szerződéseket, mint jogilag független közvetítő.

Gyakorlati szempontból a “Fuvarozási Ügynöki Törvény” alapján regisztrált fuvarozási ügynökök és kikötői fuvarozók tekinthetők a jogi meghatározásnak megfelelő vállalkozásoknak.

A fuvarozási ügynök és a “fuvarozó” közötti különbségtétel a legfontosabb a meghatározás megértésében. A japán kereskedelmi törvény 569. cikke a fuvarozót “olyan személyként határozza meg, aki szárazföldön, tavakon, folyókon vagy kikötőkben árut vagy utasokat szállít üzleti tevékenységként”, vagyis a fizikai szállítást végrehajtó félre utal. Tehát a fuvarozási ügynök a szállítást szervezi, míg a fuvarozó azt végrehajtja. Ez a megkülönböztetés különösen fontos a felelősség helyének megállapításában.

Továbbá, a fuvarozási ügynök nem egyszerűen egy átvételi pont, mint egy csomagátvételi szolgáltatást nyújtó kisbolt. Az utóbbi nem vállal felelősséget magáért a szállítási szerződésért, míg a fuvarozási ügynök teljes mértékben felelős a saját nevében megkötött szállításokért.

A fuvarozási ügynök jogi jellegének további megértéséhez szükséges a japán kereskedelmi törvény “nagykereskedő” fogalmára figyelni. A nagykereskedő olyan személy, aki saját nevében, mások számítására végzi az áruk értékesítését vagy beszerzését mint üzleti tevékenységet. Ez a szerkezet teljesen megegyezik a fuvarozási ügynökével, és a japán kereskedelmi törvény 559. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy a fuvarozási ügynökre, különös rendelkezés hiányában, a nagykereskedőre vonatkozó szabályok alkalmazandók. Ez azt jelenti, hogy a fuvarozási ügynök nem egy teljesen új jogi entitás, hanem a japán kereskedelmi törvényben meghatározott hagyományos közvetítők egyikeként van pozícionálva. Ez a nagykereskedőként való jogi jelleg az, ami a későbbiekben tárgyalt “közbeavatkozási jog” vagy “visszatartási jog” kiterjedt jogainak forrása a fuvarozási ügynökök számára.

Az alábbi táblázatban összehasonlítjuk a fuvarozási ügynök, a fuvarozó és a megbízott jogi szerepét, hogy tisztázzuk ezeket a kapcsolatokat.

A szállítmányozási szerződések jellege és tartalma Japánban

A szállítmányozóval kötött szállítmányozási szerződés jogilag egy meghatározott ügyintézési feladatok ellátására vonatkozó ‘megbízási szerződés’ jellegűnek minősül . Azonban, mivel ez kereskedelmi tranzakció, ezért a japán polgári jog általános elvei helyett a japán kereskedelmi jog speciális szabályai élveznek elsőbbséget. Továbbá, mivel a szállítmányozás megszervezésének sikeressége a cél, ezért a ‘vállalkozási szerződés’ elemeit is magában foglalja, így értelmezhető .

E szerződés alapján a szállítmányozónak ‘a jó gazda gondosságának kötelezettségét’ kell viselnie. Ez az absztrakt kötelezettség a japán kereskedelmi törvény 560. cikkelyében (a továbbiakban: régi kereskedelmi törvény) volt konkretizálva a 2018-as kereskedelmi törvény módosítása előtt. E cikkely szerint a szállítmányozónak bizonyítania kellett, hogy nem mulasztott el kellő figyelmet fordítani a szállítmány átvételére, átadására, tárolására, a fuvarozó vagy más szállítmányozó kiválasztására, valamint a szállítással kapcsolatos összes egyéb tevékenységre, különben nem mentesülhetett a felelősség alól .

Másrészről, a szállítmányozónak jelentős jogok is megilletik. Ezek közül az egyik a díjazás igénylésének joga. A régi kereskedelmi törvény 561. cikkelyének első bekezdése kimondja, hogy a szállítmányozó az árut a fuvarozónak történő átadáskor azonnal követelheti a díjazását . Ez a jog független attól, hogy a szállítmány elérte-e a végső célállomást, ami a szállítmányozó számára előnyös rendelkezés.

Továbbá, az említett cikkely második bekezdése egy gyakorlati szempontból fontos szabályt tartalmaz. Amennyiben a szállítmányozási szerződésben a szállítmányozó díjazását nem egyedileg határozzák meg, hanem egy összegben, ‘szállítási díjként’ rögzítik, akkor ebben az esetben a szállítási díj magában foglalja a díjazást is. Ebben az esetben a szállítmányozó, külön megállapodás hiányában, nem követelheti a díjazást külön .

Ez az összegző szállítási díj szabálya több mint egy egyszerű könyvelési gyakorlat. A gyakorlatban a szállítmányozók gyakran kínálnak egységes díjat az ügyfeleknek az árajánlatok egyszerűsítése és a versenyképesség fenntartása érdekében. Ez a struktúra gazdasági ösztönzőt teremt a szállítmányozók számára, hogy maximalizálják a vevőknek számlázott összegző szállítási díj és a tényleges fuvarozóknak fizetett költségek közötti különbséget. Ezáltal a szállítmányozók hatékony költségkezelőkként működhetnek. Másrészről, ez a gyakorlat finoman megváltoztatja a szállítmányozó szerepét, egy átlátszó közvetítőtől egy fix áron szállítási szolgáltatásokat értékesítő független vállalkozóvá. Ezek a gazdasági valóságok hidat képeznek a ‘beavatkozási jog’ nevű jogi fogalom felé, amely lehetővé teszi a szállítmányozó számára, hogy átalakuljon fuvarozóvá, ezáltal megteremtve a gyakorlati és jogi alapot a szállítmányozók átalakulásához.

A fuvarozási ügyintéző felelőssége Japánban

Japán kereskedelmi törvénye alapján a fuvarozási ügyintéző felelőssége rendkívül szigorúan van meghatározva. Ennek középpontjában az “előfeltevett hanyagság” elve áll. A régi kereskedelmi törvény 560. cikke kimondta, hogy ha a szállított áru megsemmisülése, megrongálódása vagy késedelme miatt kár keletkezik, a fuvarozási ügyintéző csak akkor mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bebizonyítja, hogy sem ő, sem alkalmazottai nem mulasztottak el kellő gondosságot .

Ennek a rendelkezésnek a legnagyobb sajátossága a bizonyítási kötelezettség megfordításában rejlik. A japán polgári jog általános elve szerint a szerződésszegést állító félnek (megbízó) kell bizonyítania a másik fél (fuvarozási ügyintéző) hibáját. A fuvarozási ügyintéző felelősségénél azonban ez a viszony megfordul. A kárt szenvedett megbízónak csak a kár bekövetkezését kell igazolnia, a hanyagság fennállását nem kell bizonyítania. Ehelyett a fuvarozási ügyintézőnek kell aktívan bizonyítania saját hibátlanságát, különben nem mentesülhet a felelősség alól. Ez a megbízó számára rendkívül kedvező rendelkezés, és a fuvarozási ügyintéző számára jelentős jogi kockázatot jelent .

Azonban ez a szigorú felelősség nem korlátlan ideig terjed. A fuvarozási ügyintézővel szembeni kártérítési igény a régi kereskedelmi törvény 566. cikke szerint egy év alatt elévül. Ez az időszak a címzett által az áru átvételének napjától számítódik, teljes megsemmisülés esetén pedig az áru átadásra kerülendő napjától kezdődik .

Mégis, ez az egyéves elévülési időszak nem abszolút. Ugyanezen cikk 3. bekezdése kizárja az elévülés alkalmazását, ha a fuvarozási ügyintéző “rosszhiszemű” volt . A “rosszhiszeműség” például azt jelenti, hogy a fuvarozási ügyintéző szándékosan okoz kárt, vagy tudva a kárról, eltitkolja azt a megbízó elől.

A bírósági gyakorlat azt mutatja, hogy ez a felelősségi elv hogyan alkalmazható a gyakorlatban. Például egy olyan esetben, ahol egy futárszolgálattal küldött útlevél ismeretlen okokból elveszett, a Tokiói Kerületi Bíróság 1989. április 20-i ítélete (Hanrei Jiho 1337. szám, 129. oldal) figyelemre méltó döntést hozott. Az ítélet kimondta, hogy mivel a fuvarozó felügyelete alatt történt az elvesztés, és annak oka ismeretlen, helyénvaló feltételezni, hogy a fuvarozónál “súlyos hanyagság” áll fenn. Az elvesztés körülményeinek teljes ismeretlensége önmagában a fuvarozó tárolási és kezelési rendszerének hiányosságát jelzi, és ez önmagában súlyos hanyagságnak minősül .

A fuvarozási ügyintéző felelősségének megfontolásakor ez az egyéves rövid elévülési idő első pillantásra erős védelmet jelent. Azonban a japán jogrendszerben létezik egy fontos jogi elv, amely relativizálja ezt a védelmet. Ez a “követelések versengése” néven ismert koncepció, amely lehetővé teszi, hogy ugyanazon káresemény esetén mind a szerződéses, mind a szerződésen kívüli jogellenes cselekményekből eredő felelősséget érvényesítsék . A Legfelsőbb Bíróság 1963. november 5-i ítélete elismerte, hogy ez a követelések versengésének elve alkalmazható a fuvarozási ügyintézőkre is, és a jogellenes cselekményből eredő felelősség a fuvarozási ügyintéző egyszerű hanyagságával jön létre . A jogellenes cselekményből eredő kártérítési igény elévülési ideje alapesetben a kár és az elkövető ismeretében három év, ami jóval hosszabb, mint a szerződéses egy év. Ezáltal a megbízó, akinek az egyéves elévülési időszak már lejárt, még mindig perelheti a fuvarozási ügyintézőt a jogellenes cselekmény alapján. Továbbá, a fuvarozási szerződésekben szokásosan meghatározni a kártérítési felelősség felső határát, de ha a fuvarozási ügyintézőnél szándékosság vagy “súlyos hanyagság” állapítható meg, ezek a felelősségkorlátozó záradékok általában érvénytelenek lesznek. Ahogy az előző 1989-es bírósági eset is mutatja, a bíróságok hajlamosak súlyos hanyagságot feltételezni az ok nélküli árubeszerzési balesetekből. Így a fuvarozási ügyintézők szembesülnek a rövid távú szerződéses felelősséggel, a hosszú távú jogellenes cselekményből eredő felelősséggel, valamint a felelősségkorlátozó záradékok érvénytelenné válásának kockázatával, ami összetett kockázatot jelent számukra.

A fuvarozóként viselt felelősség esetei: Az intervenciós jog gyakorlása Japánban

A fuvarozási ügyintéző alapvetően a szállítás közvetítőjeként működik, azonban bizonyos feltételek mellett maga is fuvarozóvá válhat, és így nagyobb felelősséget vállalhat. Ezt teszi lehetővé az “intervenciós jog”. A régi kereskedelmi törvény (Shōhō) 565. cikkének (1) bekezdése szerint, ha a fuvarozási szerződés másképp nem rendelkezik, a fuvarozási ügyintéző maga is végezhet szállítást .

Amikor a fuvarozási ügyintéző élni kíván az intervenciós jogával, jogi helyzete alapvetően megváltozik. Nem csupán közvetítő marad, hanem a fuvarozóval azonos jogi helyzetbe kerül, ami azt jelenti, hogy minden jogot és kötelezettséget átvesz a fuvarozótól . Ez azt jelenti, hogy a felelősségi kör nem csupán a szállítás megszervezésére korlátozódik, hanem kiterjed a szállítási folyamat egészére, az áru átvételétől a kézbesítésig.

Ez a helyzetváltozás akkor is bekövetkezhet, ha a fuvarozási ügyintéző nem szándékozik ezt. A régi kereskedelmi törvény 565. cikkének (2) bekezdése szerint, ha a fuvarozási ügyintéző a megbízó kérésére “áruátvételi igazolást” állít ki, akkor úgy tekintendő, mintha maga végezné a szállítást . Ezt “intervenció fikciónak” nevezik, és az áruátvételi igazolás kiállítása önmagában azt a hatást eredményezi, hogy a fuvarozási ügyintéző automatikusan átveszi a fuvarozó felelősségét.

A fuvarozóként viselt felelősség a régi kereskedelmi törvény 577. cikkében van meghatározva, és alapvetően a fuvarozási ügyintéző felelősségéhez hasonlóan a hibavermutatás a szabály. Azonban a felelősségi kör sokkal szélesebb. A fuvarozó felelős minden olyan kárért, amely a szállítási folyamat során keletkezik, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy nem követett el hibát .

Ez az “intervenció fikció” jelentős jogi kockázatot hordoz a modern nemzetközi logisztikában. Az “áruátvételi igazolás” a japán kereskedelmi törvény szerint értékpapír, amely magát a szállított árut képviseli. Másrészről, a nemzetközi multimodális fuvarozási ügyintézők (NVOCC-k) a mindennapi működés során saját kiadású “House Bill of Lading (HBL)” vagy “House Air Waybill (HAWB)” szállítási dokumentumokat állítanak ki . Itt merül fel a kérdés, hogy ezek az HBL vagy HAWB dokumentumok megfelelnek-e a japán kereskedelmi törvény “áruátvételi igazolásának”. Ha a bíróság ezt megerősíti, akkor a fuvarozási ügyintézők, akaratuk ellenére, automatikusan teljes felelősséget vállalnak a nemzetközi szállítás teljes szakaszáért. Valójában a fuvarozási ügyintézők, akik saját szállítási dokumentumokat állítanak ki, miközben megpróbálják elkerülni a fuvarozói felelősséget, a törvényreform vitáiban is felmerültek, és egyre erősödik az az álláspont, hogy ilyen vállalkozásoknak viselniük kellene a fuvarozói felelősséget . Ez azt jelzi, hogy a fuvarozási ügyintézők által rutinszerűen kiállított dokumentumok alapvetően megváltoztathatják a jogi kockázatokat, ami a vállalkozások számára rendkívül fontos figyelmeztetés.

A fuvarozási ügyintézőként viselt felelősség és az intervenciós jog gyakorlása után a fuvarozóként viselt felelősség közötti különbségeket az alábbi táblázat foglalja össze.

A fuvarozási ügynökök retenciós joga Japánban

A japán kereskedelmi törvény erős jogi eszközt biztosít a fuvarozási ügynökök számára követeléseik biztosítására. Ez a “retenciós jog” (留置権). A korábbi kereskedelmi törvény 562. cikke (旧商法第562条) lehetővé teszi a fuvarozási ügynökök számára, hogy bizonyos követelések kiegyenlítéséig visszatartsák a megbízó által szállítandó árut.

A retenciós jog által biztosított követelések (被担保債権) körét korlátozzák. A fuvarozási ügynökök csak az általuk visszatartott áruval kapcsolatosan esedékes jutalék, fuvarozási díj és a megbízó nevében előlegezett egyéb költségek tekintetében gyakorolhatják a retenciós jogot. Ezt “különleges retenciós jog”-nak nevezik, ami szűkebb körű, mint a mindenféle kereskedelmi tranzakcióból eredő követeléseket biztosító “kereskedelmi retenciós jog” (商事留置権), amely a japán kereskedelmi törvény 521. cikkében (商法第521条) van meghatározva, és nem alkalmazható az aktuális szállítmányhoz közvetlenül nem kapcsolódó korábbi adósságokra.

Az ennek a jogosultságnak a hatékonysága azonban rendkívül erős. A retenciós jog, ellentétben a bizonyos szerződéses partnerekkel szemben érvényesíthető követelésekkel, “dologi jog”-ként van meghatározva, amely bárki ellen érvényesíthető. E jog erősségét mutatja a történelmi precedens, az úgynevezett “Sandviken-hajó eset” (サンドヴィケン号事件), ahol a Tokyo Court of Appeal (東京控訴院) döntése alapján a retenciós jog elválaszthatatlanságának elve miatt a fuvarozó, még ha csak az áru egy részét birtokolta is, visszatarthatta a teljes fuvarozási díj kifizetéséig a maradékot. Ez az erős jogi elv a fuvarozási ügynökök retenciós jogára is érvényes.

Ez a retenciós jog nem csupán jogi fogalom, hanem gyakorlati szempontból is rendkívül fontos stratégiai értékkel bír. A logisztikai iparban gyakran előfordul, hogy a szolgáltatások hitelkereskedelem keretében kerülnek nyújtásra, így a retenciós jog létfontosságú követeléskezelési eszközzé válik a fuvarozási ügynökök számára. Legnagyobb előnye az azonnaliságban rejlik. A kifizetetlen jutalék behajtása érdekében nem kell idő- és költségigényes peres eljárást folytatni, hanem a retenciós jog gyakorlásával a megbízó ellátási láncát legálisan leállíthatják, ezzel gyors és erőteljes fizetési nyomást gyakorolva. Azonban ez a jog a szállítmány birtoklásától függ, így amint a szállítmány átadásra kerül, a jog gyakorlása már nem lehetséges. Ez a tényező döntő tárgyalási eszközzé válik a fizetési megállapodások során. Másrészről, hogy ez a jog kizárólag a meghatározott szállítmányhoz kapcsolódó követelésekre korlátozódik, fontos visszatartó funkcióként szolgál a jogosultság visszaélésének megakadályozására. A nemzetközi üzleti vállalkozások számára a retenciós jog léte azt jelenti, hogy a számlákkal kapcsolatos apró viták komoly ellátási lánc megszakításhoz vezethetnek Japánban, ami súlyos kockázatot jelent.

Összefoglalás

Ahogy a cikkünk részletesen ismerteti, a Japán kereskedelmi jogban a fuvarozási ügyintézők nem csupán egyszerű megbízottak, sem pedig teljes jogú fuvarozók, hanem egyedi jogszabályi keretek között működő különleges jogi státusszal rendelkeznek. Tevékenységük során szigorú “hibából fakadó vélelmezett felelősség” terheli őket, és amennyiben nem tudják saját hibátlanságukat bizonyítani, kártérítési kötelezettséggel sújthatók. Továbbá, ha saját fuvarozási dokumentumok kiállításával vagy hasonló cselekményekkel “közbelépési jogot” gyakorolnak, felelősségük a fuvarozókéhoz hasonlóan szélesebb és súlyosabbá válhat. Másrészről, a fuvarozási ügyintézők rendelkeznek a kifizetetlen követelések biztosítására szolgáló “visszatartási jog” nevű erős eszközzel is, ami a megbízók számára potenciális kockázatot jelenthet a beszállítói láncban. Így a fuvarozási ügyintézési tevékenységet szabályozó jogi keretrendszer egy olyan terület, ahol a különleges jogok és kötelezettségek összetett hálózata szakértelmet igényel.

A Monolith Jogügyi Iroda belföldi és külföldi ügyfelek széles körének nyújtott már tanácsadást a Japán fuvarozási ügyintézési tevékenységekkel, logisztikával és általában a kereskedelmi joggal kapcsolatos jogi kérdésekben, gazdag gyakorlati tapasztalatainkra alapozva. Irodánkban több angolul beszélő szakértő is dolgozik, köztük olyanok, akik külföldi ügyvédi képesítéssel rendelkeznek, így képesek vagyunk hidat képezni a Japán jogrendszer és a nemzetközi üzleti gyakorlatok között. Célunk, hogy a vállalkozásokat segítsük a bonyolult jogi környezet pontos megértésében és a kockázatok hatékony kezelésében, miközben sikeresen vezetjük őket a japán üzleti élet labirintusában, átfogó és stratégiai jogi támogatást nyújtva.