MONOLITH LAW OFFICE+81-3-6262-3248Hétköznapokon 10:00-18:00 JST [English Only]

MONOLITH LAW MAGAZINE

General Corporate

A japán munkajogban a bérezésre, munkaidőre és szabadságra vonatkozó fontos szabályozások magyarázata

General Corporate

A japán munkajogban a bérezésre, munkaidőre és szabadságra vonatkozó fontos szabályozások magyarázata

Japánban vállalkozást üzemeltetni nem csupán emberi erőforrások és munkaügyi menedzsment kérdése, hanem a vállalati jogi kockázatkezelés alapvető eleme a munkajog, különösen a bérfizetés, a munkaidő és a szabadságokra vonatkozó szabályozások mélyreható megértése. Ezek a szabályozások azért jöttek létre, hogy megvédjék a munkavállalók életének stabilitását és egészségét, és betartásuk jogi kötelezettségként hárul a vállalatokra. A Japán Munkaügyi Normatív Törvény (Japanese Labor Standards Act) a bérfizetési módszerek szigorú alapelveitől kezdve, az összetett hierarchiájú túlóra korlátozásokon át, az éves fizetett szabadságok munkáltatói oldali kötelezettségein keresztül, egészen a nők és kiskorúak védelmére szolgáló különleges rendelkezésekig számos részletes szabályt tartalmaz. Ezek a szabályok közvetlen hatással vannak a vállalatok napi működésére, a fizetési rendszerek kialakítására és a munkaszerződések tartalmára. Ebben a cikkben ezeket a fontos témákat tárgyaljuk, a japán jogszabályok és a főbb bírósági döntések alapján, szakmai és gyakorlati szempontokból megközelítve.

A bérfizetés alapelvei a japán jogrendszerben

A japán Munkaügyi Alaptörvény (Labor Standards Act) 24. cikke az alkalmazottak életének stabilitásának biztosítása érdekében öt alapelvet határoz meg a bérfizetésre vonatkozóan. Ezek az alapelvek Japánban a “bérfizetés öt alapelvének” ismertek, és a bérfizetési gyakorlat alapját képezik. Ezek az alapelvek szigorú jogi követelmények, de kivételek is vannak, hogy megfeleljenek a modern üzleti gyakorlatoknak. Azonban ezeknek a kivételeknek az alkalmazásához nem elegendő a szóbeli megállapodás, hanem a törvény által meghatározott szigorú eljárásokat kell követni.

A készpénzfizetés elve

Először is, a bérnek a japán törvényes fizetőeszközben, azaz készpénzben kell megtörténnie. Ez megakadályozza, hogy az értéke instabil vagy nehezen készpénzre váltatható természetbeni juttatásokkal (például a cég termékeivel) történjen a fizetés, és biztosítja, hogy a munkavállalók stabil értékű ellenszolgáltatást kapjanak.

Ennek az elvnek fontos kivételei vannak. A leggyakoribb kivétel a munkavállaló egyéni beleegyezésével történő banki átutalás. Ha ezt a módszert alkalmazzák, a munkáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállaló a megadott fizetési napon képes legyen készpénzt felvenni. Emellett a közelmúltbeli törvényi változások lehetővé tették, hogy a munkavállaló beleegyezésével és a Munkaügyi Minisztérium által kijelölt pénzügyi szolgáltatók számláira történjen a fizetés, az úgynevezett “digitális fizetés”. Mindkét kivétel esetében elengedhetetlen a munkavállalók egyértelmű beleegyezése, és a munkáltató nem dönthet egyoldalúan a fizetési módról.

A közvetlen fizetés elve

Másodszor, a bért közvetítők nélkül, közvetlenül a munkavállalónak kell kifizetni. Ez az elv a harmadik felek általi köztes kizsákmányolás megakadályozására irányul. Ennek megfelelően, még a munkavállaló szülői vagy törvényes képviselője sem veheti át helyette a bért, kivéve, ha a munkavállaló betegség vagy egyéb ok miatt nem tudja átvenni a bért, és a családtag vagy más személy a munkavállaló akaratát közvetítő “küldöttként” veszi át azt.

A teljes összeg kifizetésének elve

Harmadszor, a bért teljes összegben kell kifizetni. A munkáltató által egyoldalúan levont kártérítések vagy egyéb költségek (kompenzáció) a bér összegéből ezen elv alapján tilosak.

Ennek az elvnek is vannak kivételei. Az adótörvények vagy a társadalombiztosítási díjak, mint például az jövedelemadó vagy a lakossági adó, törvény által előírt levonásokat legálisan lehet végrehajtani. Másrészt, ha a munkáltató a törvényen kívüli tételeket, mint például a szociális lakás bérleti díját vagy a szakszervezeti díjakat kívánja levonni, akkor írásbeli megállapodást kell kötnie a munkavállalók többségét képviselő szakszervezettel vagy képviselővel (az úgynevezett kollektív szerződés). A közelmúltbeli bírósági döntések szerint ezen kollektív szerződés mellett a munkaszerződésben is szükséges a levonásokra vonatkozó alapelvek meghatározása, ami a procedúra szigorúságát hangsúlyozza.

A havi egyszeri fizetés és a meghatározott fizetési nap elve

A negyedik és az ötödik elv szerint a bért “havi egyszer” és “meghatározott napokon” kell kifizetni. Ezek az alapelvek a munkavállalók számára rendszeres és előre látható jövedelmet biztosítanak, és életük stabilitását szolgálják. A “meghatározott nap” olyan konkrétan meghatározott napot jelent, mint például “minden hónap 25-e”, és nem fogadható el olyan tágabb meghatározás, mint “minden hónap 20-25. között”, vagy olyan, amely hónapról hónapra jelentősen változik, mint például “minden hónap harmadik péntekje”.

Ez az elv nem vonatkozik a jutalmakra vagy a végkielégítésre, mint amelyek időszakosan kerülnek kifizetésre.

Túlóra, munkaszüneti napi és éjszakai munkavégzés, valamint a pótlékfizetés Japánban

A japán munkaügyi törvények a munkavállalók egészségének védelme érdekében szigorú korlátokat szabnak a munkaidőre. Alapelv szerint a munkaidő nem haladhatja meg a napi 8 órát és heti 40 órát (a Japán Munkaügyi Törvény 32. cikke). A törvényben meghatározott munkaidőn túli, illetve a törvényben előírt pihenőnapokon történő munkavégzés kivételes intézkedésként van kezelve a jogszabályokban.

A túlóra alapját képező „36-os megállapodás” Japánban

A törvényben előírt munkaidőn felüli munkavégzésre (túlóra) vagy a törvényben előírt pihenőnapokon történő munkavégzésre való felhatalmazáshoz a munkáltatóknak írásbeli megállapodást kell kötniük a munkahelyi munkavállalók többségét képviselő szakszervezettel, vagy ha az nincs, a munkavállalók többségét képviselő személlyel, és ezt be kell jelenteniük az illetékes Munkaügyi Felügyelőségnél. Ezt a megállapodást a megalapozó japán Munkaügyi Normatív Törvény (Labor Standards Act) 36. cikke után általában „36-os megállapodásnak” (サブロクきょうてい) nevezik. Az utóbbi években a kormány azt javasolja, hogy ezt a bejelentést az „e-Gov” elektronikus benyújtási rendszeren keresztül online végezzék, és lehetővé vált, hogy a központi iroda egyszerre több üzemi bejelentést is intézzen.

A túlóra felső határának szabályozása Japánban

A 2019-es (Reiwa 1) jogszabály-módosítás következtében a 36-os megállapodás alapján engedélyezett túlórára szigorú, büntetéssel járó felső határt állapítottak meg. Ez a szabályozás fontos intézkedés a túlmunkából eredő súlyos problémák, mint például a karoshi (túlmunka miatti halál) megelőzésére. A szabályozás kétfokozatú szerkezetben van meghatározva. Először is, alapelvként a túlóra felső határa havi 45 óra, éves 360 óra.

Másodsorban, csak váratlan munkamennyiség-növekedés vagy más rendkívüli körülmények esetén, a 36-os megállapodásban ‘különleges záradék’ bevezetésével lehetséges ezen alapelvű felső határ túllépése. Azonban még a különleges záradék alkalmazása esetén is vannak törvény által meghatározott abszolút felső határok, amelyeket semmiképpen sem lehet túllépni.

  • A túlóra éves összegzett munkaideje nem haladhatja meg a 720 órát.
  • A túlóra és a munkaszüneti napon végzett munka havi összegzett ideje nem lehet több 100 óránál.
  • A túlóra és a munkaszüneti napon végzett munka havi összegzett idejének átlaga, legyen az bármely folyamatosan következő 2, 3, 4, 5 vagy 6 hónapos időszakban, nem haladhatja meg a 80 órát.
  • A havi 45 órát meghaladó túlóra csak évente hat alkalommal engedélyezett.

Ezek a felső határok minden vállalkozásra, nagyvállalatokra és kis- és középvállalkozásokra egyaránt vonatkoznak. Továbbá, az építőiparra, a gépjárművezetői munkakörökre és az orvosokra, amelyekre eddig halasztást alkalmaztak, bár néhány eltérő szabályozás érvényes, 2024 áprilisától (Reiwa 6) alapvetően ezekre is vonatkoznak a felső határ szabályozások.

A túlóra díjazásának mértéke Japánban

A japán munkaügyi törvény (労働基準法) 37. cikke alapján a munkaadók kötelesek túlóra, ünnepnapi munkavégzés és éjszakai munka esetén a normál bérleti díjon felül pótlékot fizetni. A törvény által előírt minimális pótlékok a következők:

  • Túlóra (a törvényben meghatározott munkaidőn felüli munka): legalább 25%
  • Ünnepnapi munka (a törvényben előírt pihenőnapokon végzett munka): legalább 35%
  • Éjszakai munka (alapvetően este 10 órától reggel 5 óráig): legalább 25%
  • Havi 60 órát meghaladó túlóra: legalább 50%

A havi 60 órát meghaladó túlóráért járó magasabb pótlék különösen arra szolgál, hogy anyagi ösztönzőként működjön a hosszú túlórák visszaszorítására. Ezeket a szabályozásokat nem csupán egyes számok gyűjteményeként kell értelmezni, hanem egy olyan rendszerként, amely több szempontból is korlátozza a túlzott mértékű túlórázást. A munkaidő felső határának szabályozása korlátozza a fizikai munkaidőt, míg a pótlékok mértéke gazdasági terhet ró a munkaadókra, így összességében elősegíti a munkaidő csökkentését.

A fixált túlóradíj rendszerének jogi követelményei Japánban

Számos vállalat vezet be olyan rendszert, amelyben a fizetés részeként előre meghatározott óraszámra vonatkozó túlóradíjat fizetnek ki “fixált túlóradíjként”. Azonban ahhoz, hogy ez a rendszer jogilag érvényes legyen, szigorú követelményeknek kell megfelelnie. A bíróságok által következetesen megkövetelt egyik ilyen követelmény a “világos elkülöníthetőség”. Ez azt jelenti, hogy a fizetésnek olyan állapotban kell lennie, ahol a normál munkaidőért járó rész és a túlóra vagy egyéb pótlékokért járó rész összege világosan megkülönböztethető.

Ezzel kapcsolatos irányadó eset a Kokusai Jidosha eset (a Legfelsőbb Bíróság 2020. március 30-i ítélete). Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság világossá tette, hogy nem elegendő csupán a fizetési kimutatáson külön nevekkel szerepeltetni a különböző összegeket, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy a kifizetések valóban pótlékként funkcionálnak-e. A problémás bérrendszerben a jutalékok kiszámításakor levonták a kifizetett pótlékot (ami a fixált túlóradíjnak felelt meg). A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy ebben a rendszerben a fixált túlóradíj valójában csak a ténylegesen fizetendő jutalék egy részét fizeti ki más néven, és nem rendelkezik a pótlékok valódi jellegével. Ennek eredményeként a rendszer nem felelt meg a világos elkülöníthetőség követelményének, és érvénytelennek minősült.

Ez az ítélet azt a határozott bírói szándékot tükrözi, hogy nem engedélyezik a munkáltatóknak, hogy formális és mesterséges bérrendszereket tervezzenek a pótlékok kifizetési kötelezettségének elkerülése érdekében. A fixált túlóradíj rendszerének hatékony működtetéséhez elengedhetetlen, hogy az adott pótlék független legyen más bérkategóriáktól, és tisztán a túlóra és egyéb pótlékokért járó ellenszolgáltatásként működjön.

JellemzőÉrvényes példaÉrvénytelennek minősülhetJogi alap és magyarázat
Fizetési kimutatás megjelenítéseAlapbér: 300,000 jen Fixált túlórapótlék (20 órára): 50,000 jenHavi fizetés: 350,000 jen (20 órára vonatkozó fixált túlórapótlékot tartalmazva)Az érvényes példában az alapbér és a pótlék összege világosan elkülönül. Az érvénytelen példában nem különböztethető meg, melyik rész az alapbér és melyik a pótlék.
Számítási módszerA fixált túlórapótlékra vonatkozó óraszám és összeg egyértelműen szerepel a munkaszerződésben vagy a munkaügyi szabályzatban.A jutalékot “az eladási teljesítménynek megfelelő jutalék összegéből, a kifizetett fixált túlórapótlék összegével csökkentve” számítják ki.Az érvénytelen példában a fixált túlórapótlék más bérkategóriák (jutalék) csökkentésére szolgál, és nincs meg a pótlékok valódi jellege. Ez megfelel a Kokusai Jidosha esetben érvénytelennek ítélt logikának.
A tényleges túlóra órák és a kapcsolatHa a valós túlóra órák száma meghaladja a fixált túlórapótlékra vonatkozó óraszámot, a különbözet külön kifizetésre kerül.Függetlenül a valós túlóra óráktól, mindig egy meghatározott összegű fizetés kerül kifizetésre, és a túllépés nem kerül elszámolásra.A fixált túlóradíj csupán a pótlékok előlegfizetése. Ha a valós túlóradíj meghaladja a fix összeget, és a különbözetet nem fizetik ki, az a teljes összegű fizetés elvével is ellentétes.

A japán éves fizetett szabadság jogi keretei

Az éves fizetett szabadság egy olyan szabadságrendszer, amelyet a munkavállalók testi és lelki kimerültségének helyreállítása és a kiegyensúlyozott életvitel biztosítása érdekében határoztak meg a Japán Munkaügyi Standard Törvény (Labor Standards Act) 39. cikke alapján, és amely alatt a munkabért továbbra is fizetik.

A szabadság megállapításának feltételei és napjainak száma Japánban

Japánban minden munkavállaló, aki teljesíti az alábbi két feltételt, jogosult éves fizetett szabadságra:

  1. Folyamatosan hat hónapig dolgozott a felvétel napjától számítva.
  2. Az említett hat hónap alatt a munkanapok legalább 80%-án megjelent a munkahelyén.

Amennyiben a munkavállaló teljesíti ezeket a feltételeket, 10 munkanap éves fizetett szabadság illeti meg. Ezt követően a szabadság napjainak száma a folyamatos munkaviszony hosszától függően növekszik, és hat év hat hónap munkaviszony után éri el a maximumot, ami 20 nap. A megállapított szabadság jogosultsága két évig érvényes.

Az éves szabadság meghatározott időszakban történő kiadásának kötelezettsége Japánban

A 2019-es (Reiwa 1) jogszabály-módosítás új kötelezettséget ró a munkáltatókra Japánban. Ez a kötelezettség azt írja elő, hogy a munkavállalóknak, akiknek legalább 10 nap éves fizetett szabadságot biztosítanak, a munkáltatónak biztosítania kell, hogy a kiadástól számított egy éven belül legalább öt nap éves fizetett szabadságot ténylegesen ki kell venniük. Amennyiben a munkavállaló önkéntesen vesz ki öt napnál több szabadságot, nincs probléma, de ha valaki kevesebb mint öt napot vesz ki, a munkáltatónak meg kell hallgatnia a munkavállaló véleményét, és meg kell határoznia a szabadság kiadásának időszakát. Ez egy hatékony intézkedés, amelynek célja a szabadság kiadásával kapcsolatos habozás megszüntetése és a szabadság kiadásának ösztönzése.

A munkavállalók időpontmeghatározási joga és a munkaadók időpontmódosítási joga Japánban

A japán éves fizetett szabadság kezelésének jogi magja a “munkavállalók időpontmeghatározási joga” és a “munkaadók időpontmódosítási joga” közötti kapcsolatban rejlik. Az alapelv a munkavállalók “időpontmeghatározási joga”, amely lehetővé teszi számukra, hogy saját akaratuk szerint döntsék el, mikor veszik ki a szabadságukat. Amikor a munkavállaló egy adott napot jelöl meg szabadságként, a szabadság jogilag érvényesül.

Ezzel szemben a munkaadó csak rendkívül korlátozott körülmények között gyakorolhatja az “időpontmódosítási jogot”. Ez a jog csak akkor érvényesíthető, ha a munkavállaló által meghatározott időpontban a szabadság megadása “zavarná a vállalkozás normál működését”, és ebben az esetben kérheti a szabadság más időpontra történő módosítását.

E jogok jellegét a Shirakawa Keirinsho eset (a Legfelsőbb Bíróság 1973. március 2-i ítélete) határozta meg. Ebben az ítéletben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az éves fizetett szabadság nem a munkaadó “jóváhagyását” igénylő “kérelem”, hanem a munkavállaló egyoldalú nyilatkozata (időpontmeghatározás) által létrejövő “formális jog”. Ezért, ha a munkaadó nem gyakorolja az időpontmódosítási jogot, a munkavállaló által meghatározott napon a szabadság megerősítésre kerül. Az ítélet továbbá megerősítette azt az alapvető elvet is, hogy a szabadság felhasználásának célja a munkavállaló szabadsága, és a munkaadó nem utasíthatja el a szabadság igénybevételét, vagy nem gyakorolhatja az időpontmódosítási jogot a célra hivatkozva.

Ez a jogi erőviszony szándékosan aszimmetrikusan van kialakítva. A munkavállalóknak erős jogokat biztosítanak, míg a munkaadóknak csak korlátozott védelmi jogokat. Ezért a vállalati szabályzatokban a szabadság igénybevételéhez a felettes “jóváhagyását” előírni, vagy a szabadság “okát” megkérdezni, jogilag nézve nem megfelelő, és compliance kockázatokkal jár. A vállalatvezetés számára nem az a cél, hogy okokat keressen a szabadság megtagadására, hanem hogy biztosítsa a munkavállalók zavartalan szabadság-igénybevételét, például a helyettesítő személyzet biztosításával és a munkarend tervezett kezelésével.

JogJogosultA jog jellegeGyakorlás feltételei
Munkavállalók időpontmeghatározási jogaMunkavállalóA szabadság napjának egyoldalú meghatározásával a szabadság létrehozását lehetővé tevő formális jogLegyen fel nem használt éves fizetett szabadság napja
Munkaadók időpontmódosítási jogaMunkaadóA munkavállaló által meghatározott időpont módosítását lehetővé tevő kivételes jogA munkaadónak be kell bizonyítania, hogy a meghatározott időpontban a szabadság megadása “zavarná a vállalkozás normál működését”

A munkáltató okának következtében történő munkaszünet és a munkaszüneti díj Japánban

Amikor egy vállalat gazdálkodási okokból kényszerül munkavállalóit munkaszünetre, létezik egy rendszer, amely a munkavállalók megélhetését védi. A japán Munkaügyi Alaptörvény (Labor Standards Act) 26. cikke előírja, hogy ha a munkáltató a saját körülményei miatt kényszeríti munkaszünetre a munkavállalót, akkor köteles neki az átlagos bérének legalább 60%-át munkaszüneti díjként megfizetni.

Az e kötelezettség fennállásának megítélésében a legfontosabb a “munkáltató felelősségének tulajdonítható okok” kifejezés értelmezése. Ezt a fogalmat a munkajogban rendkívül széles körben értelmezik. Nem csak a munkáltató szándékos vagy gondatlan cselekedetei, hanem a munkáltatói oldalon felmerülő gazdálkodási és kezelési akadályok miatt bekövetkező munkaszünetek is beletartoznak. Például az alapanyaghiány, a anyavállalat gazdálkodási nehézségei miatti megrendelések csökkenése, vagy a gépek meghibásodása is ide tartozik, még akkor is, ha a munkáltatónak nincs közvetlen felelőssége.

E széles értelmezést alátámasztó fontos precedens a Northwest Airlines eset (a Legfelsőbb Bíróság 1987. július 17-i ítélete). Ez az ítélet egy sztrájk miatti munkaszünettel kapcsolatos ügyben született, és megállapította, hogy a Munkaügyi Alaptörvény 26. cikkének célja szélesebb, mint a polgári jogban meghatározott felelősségi okok, és magában foglalja a munkáltató gazdálkodási akadályait is. A jogi fizetési kötelezettség alól való mentesség csak a munkáltató által még a legnagyobb odafigyeléssel sem elkerülhető, valódi vis maior (force majeure) esetén, mint például földrengés vagy tájfun esetén korlátozódik.

E jogértelmezés hátterében a vállalkozások működésével járó kockázatok elosztásának gondolata áll. A piaci változások vagy az üzleti partnerek körülményei, mint a vállalkozások működésébe beépült kockázatok, alapvetően a munkáltatót terhelik. Így, ha a munkaszünet oka a munkáltató “irányítási területén” belül keletkezett esemény, akkor is, ha azt külső tényezők váltották ki, a munkavállaló megélhetésének biztosítása érdekében a munkáltatóra hárul a minimális munkaszüneti díj fizetésének kötelezettsége.

A nők és kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések Japánban

A japán munkaügyi törvények figyelembe veszik a történelmi hátteret és a fizikai sajátosságokat, és különleges védelmi intézkedéseket állapítanak meg kifejezetten a védelemre szoruló női és kiskorú munkavállalók számára.

A női munkavállalók anyasági védelme

A terhesség alatti és utáni női munkavállalók (jogi értelemben “várandós és szülés utáni nők”) egészségének védelme érdekében a következő rendelkezések kerültek bevezetésre. Először is, a szülés előtti és utáni szabadság (a japán Munkaügyi Törvény 65. cikke) biztosított. A szülés előtti szabadság a várható szülési időpont előtti hatodik héttől (többszörös terhesség esetén a tizennegyedik héttől) kezdődik, ha a munkavállaló ezt kéri. Ezzel szemben a szülés utáni szabadság a szülést követő naptól számított nyolc hétig tart, és ebben az időszakban a munkáltató nem foglalkoztathatja a munkavállalót, függetlenül attól, hogy kért-e szabadságot. Különösen a szülés utáni első hat hét abszolút szabadsági időszaknak számít a női test regenerálódása érdekében, és még akkor sem foglalkoztatható a munkavállaló, ha ő maga szeretne dolgozni. Azonban a szülés utáni hat hét elteltével, ha a munkavállaló kéri és az orvos nem lát akadályt, korlátozott munkavégzésre visszatérhet.

Továbbá, a várandós és szülés utáni nők munkavégzésére számos korlátozás vonatkozik. A munkáltató nem foglalkoztathatja őket nehéz tárgyak kezelésével vagy káros gázokat kibocsátó helyeken végzett munkával (a japán Munkaügyi Törvény 64. cikk (3) bekezdése). Emellett, ha a várandós és szülés utáni nők ezt kérik, nem kötelezhetők túlórára, munkaszüneti napi munkavégzésre vagy éjszakai munkára (a japán Munkaügyi Törvény 66. cikke). Ezek a védelmi rendelkezések két csoportra oszthatók: egyesek csak akkor válnak kötelezővé, ha a munkavállaló kéri őket (például a túlóra mentesség), míg mások abszolút kötelezettségek, amelyeket a munkáltatónak a munkavállaló kérésétől függetlenül be kell tartania (például a szülés utáni hat hét szabadság). A vállalatoknak pontosan meg kell érteniük ezt a különbséget, és megfelelő munkaügyi menedzsment rendszert kell kiépíteniük az egyes követelményeknek megfelelően.

A kiskorúak védelme

A tizennyolc éven aluli munkavállalók (jogi értelemben “fiatal munkavállalók”) különösen szigorú szabályozás alá esnek, hogy biztosítsák testi és szellemi fejlődésüket.

Alapelvként a fiatal munkavállalókat nem lehet túlórára vagy munkaszüneti napi munkára kötelezni, és éjszakai munkavégzésre (este 10 órától reggel 5 óráig) sem foglalkoztathatók (a japán Munkaügyi Törvény 60. és 61. cikke). Emellett a darukezelés vagy magasban végzett munkák, valamint a bányászati munkák is teljes mértékben tiltottak (a japán Munkaügyi Törvény 62. és 63. cikke). A szerződéskötés terén is vannak különleges szabályok. A szülők vagy gyámok nem köthetnek munkaszerződést a kiskorúak nevében, a szerződést mindig közvetlenül a személlyel kell megkötni (a japán Munkaügyi Törvény 58. cikke). Továbbá, a bért közvetlenül és teljes összegben a kiskorúnak kell kifizetni, és nem engedélyezett, hogy a szülők vagy mások helyettük fogadják el (a japán Munkaügyi Törvény 59. cikke). Ezek a rendelkezések fontos védelmi intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a fiatal munkavállalókat gazdaságilag kihasználják vagy nem kívánt munkára kényszerítsék.

Összefoglaló

Ahogy ebben a cikkben ismertettük, a japán munkajogban a bérezés, a munkaidő, a szabadságok és bizonyos munkavállalók védelmére vonatkozó szabályozások rendkívül részletesek és többrétegűek. Ezek a szabályok nem csupán irányelvek, hanem szigorú jogi kötelezettségek, amelyek megszegése esetén büntetőjogi és polgárijogi felelősséget vonhatnak maguk után. Különösen a túlóra felső határának szabályozása és az éves fizetett szabadságok kötelezővé tétele, mint a közelmúlt jogszabályi változásai, a munkáltatók számára korábbinál is aktívabb munkaügyi menedzsmentet követelnek meg. A fix túlóradíj és a munkakiesési díj kapcsán hozott bírósági döntések azt sugallják, hogy a formális megközelítés önmagában elégtelen, és a rendszerek valódi tartalmát is vizsgálják. Ezeket a bonyolult szabályozásokat pontosan megérteni és betartani elengedhetetlen egy egészséges munkáltató-munkavállaló kapcsolat kiépítéséhez és a vállalatok fenntartható növekedésének biztosításához.

A Monolith Jogügyi Iroda számos belföldi és külföldi ügyfél számára nyújtott már gazdag tanácsadást és támogatást a japán munkajoggal kapcsolatosan, beleértve a jelen cikkben tárgyalt témákat is. Irodánkban több olyan ügyvéd is dolgozik, akik külföldi jogi képesítéssel és angol nyelvtudással rendelkeznek, így képesek áthidalni a nemzetközi üzleti gyakorlatok és a japán jogszabályok közötti szakadékot, és konkrét megoldásokat kínálnak az ügyfelek által felvetett specifikus kihívásokra. Szakértő jogi támogatást nyújtunk ezen összetett szabályozási környezet leküzdéséhez.

Managing Attorney: Toki Kawase

The Editor in Chief: Managing Attorney: Toki Kawase

An expert in IT-related legal affairs in Japan who established MONOLITH LAW OFFICE and serves as its managing attorney. Formerly an IT engineer, he has been involved in the management of IT companies. Served as legal counsel to more than 100 companies, ranging from top-tier organizations to seed-stage Startups.

Vissza a tetejére