A japán vállalatalapítás jogi szempontjai: Az alapítók jogkörének, vagyoni hozzájárulásoknak és a látszatbefizetések magyarázata

A vállalat alapítása az új vállalkozás elindításának első lépése. Ebben a fontos szakaszban központi szerepet tölt be az „alapító”. Azonban az alapítók hatásköre nem korlátlan. A japán társasági jog (Japanese Corporate Law) bizonyos határokat szab az alapítók jogkörének, hogy megvédje a létrehozandó társaságot, a jövőbeli részvényeseket és az üzleti partnereket. Különösen a társaság anyagi alapjainak kialakítása során szigorú szabályokat állapítanak meg. A vállalat alapítási folyamata nem csupán adminisztratív eljárások sorozata, hanem a jövőbeli vállalkozás egészséges működését meghatározó jogi alapokat épít fel. A folyamat során felmerülő jogi kockázatok elkerülése érdekében elengedhetetlen a társasági jogi szabályozás pontos megértése.

Az egyik ilyen szabályozás a „vagyonátvállalás”. Ez egy olyan szerződés, amelyben az alapító vállalja, hogy meghatározott vagyont szerez meg a létrehozás utáni társaság számára, de mivel ez a társaság vagyonát jogtalanul károsíthatja, a japán társasági jog (Japanese Corporate Law) szigorú eljárásokat ír elő, mint például a szabályzatba való bejegyzést vagy a bíróság által kijelölt vizsgálóbiztos általi ellenőrzést. Ezeknek az eljárásoknak az elmulasztása súlyos jogi következményekkel járhat, mint például a szerződés érvénytelensége.

Egy másik fontos téma a „látszólagos befizetés”. Ez olyan cselekedet, amely úgy tűnik, mintha a tőkét valóban befizettek volna, és ezzel hamisan állítja be a társaság anyagi alapjait. A japán bírósági gyakorlatban (Japanese judicial practice) még ha ilyen csalárd tevékenység is történt, amíg formálisan pénzmozgás van, a befizetés maga érvényesnek tekinthető, ugyanakkor az érintett alapítóknak és igazgatóknak nem csak újra kell fizetniük a társaságnak, de büntetőjogi felelősségre is vonhatók.

Ebben a cikkben a japán társasági jog (Japanese Corporate Law) alapításkori „alapítók jogkörének határai”, a „vagyonátvállalás jogi követelményei” és a „látszólagos befizetés jogi következményei” nevű három fontos témára összpontosítunk. Ezek a szabályozások elengedhetetlenek a társaság egészséges működésének alapját képező tőkeellátás elveinek biztosításához.

Az alapítók jogkörének határai Japánban

Egy társaság alapításának folyamatában az alapítók központi szerepet töltenek be. A Japán Társasági Törvény (2005) 25. cikk (1) bekezdése szerint az alapító az a személy, aki létrehozza és aláírja vagy pecsétjével ellátja a társaság alapszabályát, amely a társaság alapvető szabályzata. Az alapítók rendelkeznek azzal a jogkörrel, hogy a még jogilag nem létező “alapítás alatt álló társaság” szerveként végrehajtsák azokat a cselekményeket, amelyek a társaság létrehozásához szükségesek.

E jogkör magában foglalja az alapszabály megalkotását, az alapításkor kibocsátandó részvények típusának meghatározását, a részvények átvételét a részvényesekké válás érdekében, az alapításkori igazgatók és felügyelők kinevezését, valamint a részvények befizetésének megőrzésére kijelölt pénzintézet kiválasztását. Ezek mind elengedhetetlen cselekmények ahhoz, hogy a társaság jogilag létrejöjjön és megkezdhesse tevékenységét.

Az alapítók jogkörét azonban szigorúan korlátozza a “társaság alapítása” célja. A célkitűzésen túlmutató cselekedetek alapvetően nem tulajdoníthatók a megalakult társaságnak. Például az alapítást követő társaság által végzendő üzleti tevékenységek elindítása a társaság létrejötte előtt általában az alapítók jogkörén kívül esik. Ilyen lehet például a termékek nagy mennyiségű beszerzése, üzleti célú nagyméretű ingatlanok hosszú távú bérbevétele vagy jelentős összegű kölcsön felvétele.

Az alapítók cselekedeteinek jogkörön belüli voltát az “üzleti előkészítő tevékenység” objektív szükségessége alapján ítélik meg. Ebben a kérdésben a Japán Legfelsőbb Bíróság 1973. szeptember 18-i ítélete fontos iránymutatást ad. Az ítélet kimondja, hogy ha az alapítás alatt álló társaság tevékenysége a célkitűzésen belül, azaz objektíven szükséges üzleti előkészítő tevékenységnek minősül, akkor azok hatásai a megalakult társaságra ruházódnak át. Más szóval, ha ezek a tevékenységek túlmutatnak ezen a határon, az abból eredő jogok és kötelezettségek alapvetően azokat végrehajtó alapító személyére szállnak át, és a megalakult társaság nem kötődik hozzájuk. Ezért az alapítóknak mindig óvatosnak kell lenniük, hogy cselekedeteik a társaság alapításának célkitűzésén belül maradjanak.

A vagyonátvétel szigorú követelményei Japánban

A vállalatok anyagi alapjainak biztosítása érdekében a japán társasági jog különleges szabályozást alkalmaz abban az esetben, ha a társaság vagyonát nem pénzbeli hozzájárulásokból, hanem meghatározott ügyletek révén alakítják ki. Az egyik ilyen eszköz a “vagyonátvétel”.

A vagyonátvétel a japán társasági törvény (28. cikk 2. pont) alapján azt jelenti, hogy az alapítók egy meghatározott harmadik féltől egy meghatározott vagyontárgyat vesznek át, feltéve, hogy a társaság létrejön. Ilyen lehet például, ha a társaság alapítása után az üzleti tevékenység során használni kívánt ingatlanokat vagy gépeket előre megállapodás szerint vásárolnak meg egy meghatározott személytől.

A vagyonátvétel hasonlít a tárgyi hozzájáruláshoz (amikor a pénzbeli befizetés helyett magát a vagyontárgyat adják be hozzájárulásként), de jogilag különbözik tőle. A vagyonátvétel esetében először a részvényesektől pénzbeli befizetést fogadnak el, és ezt a pénzt használják fel arra, hogy megvásárolják a meghatározott vagyontárgyat, tehát egy kétszintű folyamatot tételez fel.

A japán társasági jog azért ír elő szigorú szabályozást a vagyonátvételre, hogy megvédje a társaságok tőkeellátásának elvét. Ha például túl magas áron kötnek szerződést a vagyon megvásárlására, akkor a társaság vagyona valóságosan csökken, és ez kárt okozhat a többi részvényesnek és a társaság hitelezőinek. Ezeknek a helyzeteknek az elkerülése érdekében a vagyonátvételt “rendkívüli alapítási tényezőként” kezelik, és csak akkor ismerik el érvényesnek, ha teljesülnek a következő szigorú törvényi követelmények:

Először is, a szerződésben szereplő vagyontárgy, annak értéke és az átruházó személy nevét vagy megnevezését be kell jegyezni az alapszabályzatba (japán társasági törvény 28. cikk 2. pont). Az alapszabályzatban nem szereplő vagyonátvételi szerződés érvénytelennek minősül.

Másodszor, alapelvként, az alapszabályzatban meghatározott vagyontárgy értékének megfelelőségét bíróság által kijelölt vizsgálóbiztosnak kell ellenőriznie (japán társasági törvény 33. cikk 1. bekezdés). A vizsgálóbiztos objektív álláspontból értékeli a vagyontárgy értékét és jelentést tesz a bíróságnak.

Az ellenőrzés azonban nem mindig szükséges. A japán társasági törvény 33. cikkének 10. bekezdése a következő kivételeket határozza meg:

• Ha az alapszabályzatban meghatározott vagyontárgyak összértéke nem haladja meg az 5 millió jent.
• Ha az átvett vagyontárgy piaci áron kapható értékpapír, és az alapszabályzatban meghatározott érték nem haladja meg a piaci árat.
• Ha az alapszabályzatban meghatározott érték megfelelőségét szakértők, mint például ügyvédek, könyvvizsgálók vagy adótanácsadók igazolják (beleértve az érték felmérését is).

Ha ezeknek a szigorú követelményeknek egyike sem teljesül, a vagyonátvételi szerződés jogilag érvénytelen. Ez az érvénytelenség abszolút, és későbbi részvényesi közgyűlési jóváhagyással sem válik érvényessé. Például a Tokiói Kerületi Bíróság 1991. február 27-i ítélete egyértelműen kimondja az alapszabályzatban nem szereplő vagyonátvétel érvénytelenségét. Ezért, ha egy társaság alapításakor meghatározott vagyontárgyak megszerzését tervezik, akkor ezeknek a törvényi követelményeknek a pontos betartása rendkívül fontos.

A fiktív befizetés kockázatai és jogi következményei a japán jogrendszerben

Egy társaság tőkéje az üzleti tevékenység alapját képezi. Ezért a japán társasági törvény előírja az alapítóknak és a részvények átvételére kötelezett személyeknek, hogy a vállalt részvényekért cserébe pénzbeli befizetést teljesítsenek. Azonban problémát jelenthet a befizetési kötelezettség megkerülése, amit “fiktív befizetésnek” nevezünk.

A fiktív befizetés olyan cselekmények összessége, amely során külsőleg úgy tűnik, hogy a befizetés megtörtént, de valójában a társaság vagyonát nem biztosítják. Egy tipikus módszer a “letétbe helyezés”, amikor az alapító összejátszik a befizetést kezelő intézménnyel (például bankkal), kölcsönt vesz fel a befizetésre, majd a társaság bejegyzése után azonnal visszafizeti a kölcsönt. Ennek eredményeképpen a társaság bankszámlájára átmenetileg beérkezik a tőke megfelelő összege, de mivel az rögtön ki is kerül onnan, a társaság vagyonát valójában nem alakítják ki.

Ennek azért van jelentősége, mert a társaság anyagi alapja így nem rendelkezik valós tartalommal, ami súlyosan sérti a társaság hitelének alapját képező tőkefedezettség elvét.

Érdekes módon a japán jogrendszer a fiktív befizetés jogi hatásait két szempontból szabályozza. Először is, maga a befizetés hatályát tekintve érvényesnek minősül. A Legfelsőbb Bíróság 1963. december 6-i (Showa 38) ítélete óta a japán bírói gyakorlat következetesen úgy ítéli meg, hogy ha valós pénzmozgás történt, akkor a befizetés érvényesen létrejött, még akkor is, ha az kölcsön volt és azonnali visszafizetésre szánták. Ez a megközelítés a tranzakciók biztonságának védelméből ered, és a jelenlegi japán társasági törvény 64. cikk (1) bekezdése is átvette ezt.

Azonban csak azért, mert a befizetés érvényes, még nem jelenti azt, hogy az alapítók felelőssége feloldódik. Épp ellenkezőleg, szigorú felelősséget rónak rájuk. A japán társasági törvény 64. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a fiktív befizetésben részt vevő alapítók és a társaság alapításakor hivatalban lévő igazgatók szolidárisan kötelesek a befizetett összeg megfelelő értékét valóságosan megfizetni a társaságnak. Ez a rendelkezés a fiktív befizetés által okozott veszteséget hivatott pótolni és a tőkét valóságosan biztosítani.

Továbbá, a fiktív befizetés nem csak polgári jogi felelősséget von maga után, hanem büntetőjogi következményeket is. A befizetést kezelő intézmény által kiállított hamis befizetési igazolás bűncselekménynek minősülhet a japán büntető törvénykönyv 157. cikk (1) bekezdése alapján, ami a hivatalos okiratok hamisítását bünteti. Emellett a japán társasági törvény 965. cikke szigorú büntetést ír elő a fiktív befizetés céljából végzett letétbe helyezésért, beleértve akár 5 évig terjedő szabadságvesztést, 5 millió jenig terjedő pénzbüntetést, vagy ezek kombinációját. Így a fiktív befizetés, mint a társaság alapjait megrendítő súlyos csalárd tevékenység, mind polgári, mind büntetőjogi szempontból szigorú szabályozás alá esik.

A vagyonátvétel és a tárgyi betét összehasonlítása Japánban

A vagyonátvétel és a tárgyi betét mindkettő a társaság anyagi alapjához kapcsolódik, és mivel veszélyeztethetik a tőke megfelelő szintjét, ezért a japán társasági jog (2005) szerint szigorú szabályozás tárgyát képezik. Mindkettő esetében szükséges a társasági alapszabályba való bejegyzés és alapelvként egy ellenőr általi vizsgálat. Azonban jogi természetük és céljuk eltérő.

A tárgyi betét esetében az alapítók vagy más személyek pénz helyett ingatlanokat, értékpapírokat, szellemi tulajdonjogokat és egyéb vagyontárgyakat fektetnek be. A cél az, hogy azok, akik rendelkeznek pénzen kívüli eszközökkel, részt vehessenek a társaság működtetésében az eszközeik tőkeként való felhasználásával. A betét értékének megfelelő részvények kerülnek kiosztásra cserébe.

Ezzel szemben a vagyonátvétel egy olyan szerződés, amely a pénz befizetésén alapul, és a befizetett pénzt használják fel egy meghatározott vagyontárgy megvásárlására egy meghatározott személytől. A cél az, hogy a társaság megalapítása után szükséges meghatározott vagyontárgyakat előre biztosítsák. A cserébe kapott érték nem részvények, hanem a befizetett pénzből történő kifizetés.

E jogi természet különbsége világosan megkülönbözteti a két folyamatot egymástól. A tárgyi betét egy szerződés a befektető és a létrehozandó társaság között, míg a vagyonátvétel egy szerződés az alapítók és a vagyontárgy átruházójának (harmadik fél) között. Az alábbi táblázat a két folyamat főbb különbségeit foglalja össze.

Összefoglaló

Ebben a cikkben a japán társasági jog alapján a társaság alapításának fontos aspektusait tárgyaltuk, beleértve az alapítók hatáskörét, a vagyon átvételének követelményeit, valamint a látszat-befizetések problémáját, jogszabályokra és bírósági döntésekre alapozva. Ezek a szabályozások a társaság anyagi alapjainak védelmét és a részvényesek, valamint hitelezők érdekeinek megóvását szolgálják. Különösen a vagyon átvételével kapcsolatos szigorú eljárások és a látszat-befizetésekkel szembeni polgári és büntetőjogi szankciók azt mutatják, hogy a japán társasági jog mennyire hangsúlyozza a “tőkefedezet elvét”. Ezeknek a szabályoknak a pontos megértése és betartása az egészséges és fenntartható vállalkozásvezetés első lépése. A társaság alapítása nem csupán formális eljárás, hanem a jogi alapok megszilárdításának fontos folyamata.

A Monolith Jogügyi Iroda széleskörű tapasztalattal rendelkezik a társaság alapításának ezen bonyolult jogi kérdéseiben. Az alapítók hatáskörével kapcsolatos tanácsadástól kezdve, a vagyon átvételére és a tárgyi hozzájárulásokra vonatkozó rendkívüli alapítási kérdésekkel kapcsolatos alapszabályok kidolgozásának támogatásán át, egészen a tőkebefizetésekkel kapcsolatos megfelelőségi rendszerek kialakításáig, széleskörű jogi szolgáltatásokat nyújtottunk ügyfeleink egyedi helyzetének megfelelően. Irodánkban nemcsak japán jogi képesítéssel rendelkező ügyvédek, hanem idegen nyelvű, külföldi jogi képesítéssel rendelkező szakértők is dolgoznak, akik nemzetközi szempontból is képesek zökkenőmentesen támogatni ügyfeleink üzleti tevékenységét. Ha aggodalmai vagy kérdései vannak a cikkben tárgyalt témákkal kapcsolatban, kérjük, ne habozzon, forduljon hozzánk tanácsért.