A szerzői jog megsértése és a polgári jogi orvoslás a japán jogban: megállítás, kártérítés, jogtalan előny visszafizetése

A globális üzleti tevékenység során az immateriális javak, különösen a szerzői jogok védelme stratégiai elemet képez a vállalatok versenyképességének és eszközértékének fenntartásában. Amikor egy vállalat a japán piacon működik, vagy japán alkotókkal és vállalatokkal működik együtt, elengedhetetlen, hogy pontosan megértse, hogyan működik a japán szerzői jogi törvény (Japanese Copyright Law). Ez nem csupán a compliance, azaz a jogi megfelelőség szempontjából fontos, hanem a kockázatkezelés és az eszközök hasznosítása szempontjából is. Mit tehet a jogosult, ha művét engedély nélkül használják fel? A japán jogszabályok (Japanese laws) erős és sokoldalú jogorvoslati lehetőségeket biztosítanak a jogosultak érdekeinek védelmében. Ebben a cikkben részletesen ismertetjük a japán szerzői jogi törvényben (Japanese Copyright Law) meghatározott jogsértési feltételeket, valamint a jogosultak által igénybe vehető főbb polgári jogorvoslati lehetőségeket, mint az eltiltás, kártérítés és a jogtalan haszon visszafizetési igényeit, konkrét törvényi rendelkezésekre és bírósági döntésekre alapozva, szakértői szempontból. Ezeknek a jogi kereteknek az ismerete szilárd irányelveket nyújt saját szerzői műveink védelmében és mások jogainak tiszteletben tartásában.

A szerzői jogi jogsértés megállapításának feltételei Japánban

A szerzői jogi jogsértés jogi megállapítása nem szubjektív benyomásokon, hanem a japán szerzői jogi törvény alapján meghatározott objektív feltételeken alapul. Egy cselekményt akkor tekintenek szerzői jogi jogsértésnek, ha teljesülnek a ‘műalkotás jellege’, ‘függőség’ és ‘hasonlóság’ nevű három fő követelmény. Ezek a feltételek kulcsfontosságú szerepet játszanak a jogvédelem határainak meghatározásában és egyben biztosítják, hogy a kreatív tevékenységek szabadságát ne korlátozzák indokolatlanul.

Szerzői mű jellege a Japán szerzői jog alapján

A szerzői jogi védelem alapvető előfeltétele, hogy a védett műnek meg kell felelnie a Japán szerzői jogi törvény (1987) 2. cikk (1) bekezdésének, amely szerint a “szerzői mű” olyan alkotás, amely “gondolatokat vagy érzéseket kreatív módon fejez ki, és a irodalom, tudomány, művészet vagy zene területéhez tartozik”. Ebből a meghatározásból világossá válik, hogy a “kreativitás” elengedhetetlen ahhoz, hogy egy alkotást szerzői műként ismerjenek el.

Az itt említett “kreativitás” azonban nem feltétlenül igényel magas szintű művésziességet vagy eredetiséget. Elegendő, ha az alkotásban megjelenik a szerző valamilyen egyéni jellege, és ennek megítélése viszonylag laza kritériumok alapján történik. Azonban azokat az alkotásokat, amelyek bárki által kifejezve azonosak lennének, vagy amelyek csupán tényeket, adatokat tartalmaznak, nem ismerik el kreatív műként. Például egy meteorológiai műhold által gépiesen készített tájfun fotója nem minősül szerzői műnek, mivel nincs benne emberi kreatív beavatkozás, így alapvetően nem tartozik a szerzői jog védelme alá. Tehát, ha valaki ilyen fotót használ, nem merül fel szerzői jogi probléma. A vállalati tevékenységek során, amikor eldöntjük, hogy a cég által előállított adatok vagy jelentések védett műnek minősülnek-e, a “kreativitás” megléte vagy hiánya képezi az első és legfontosabb elágazási pontot.

Függőség

A második követelmény a “függőség”. Ez azt jelenti, hogy egy új művet egy másik, korábbi szerzői mű alapján hoznak létre, és arra támaszkodva készül. Még ha a két mű véletlenül is nagyon hasonlít egymásra, ha a későbbi művet a korábbi szerzői mű ismerete nélkül hozták létre önállóan, akkor nincs függőség, és így szerzői jogi sérelem sem állapítható meg. Ez az elv azért van, hogy a véletlen egybeesések ne akadályozzák a kreatív tevékenységet.

A függőség fogalmát a japán joggyakorlatban a Japán Legfelsőbb Bíróság 1978. szeptember 7-i (Showa 53) ítélete, az úgynevezett “Egy esős éjszaka Tokióban” ügyben állapította meg. Ebben az ítéletben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a szerzői jogi “másolás” azt jelenti, hogy “egy meglévő szerzői műre támaszkodva, annak tartalmát és formáját érzékelhető módon újra létrehozzák”. Ezáltal világossá vált, hogy ha valaki nem találkozott a meglévő szerzői művel, és annak létezéséről vagy tartalmáról sem tudott, akkor még ha végeredményben azonos művet is hoz létre, az nem minősül “másolásnak”, és így szerzői jogi sérelem sem merül fel.

Azonban a peres eljárások során, ha az érintett fél azt állítja, hogy “önállóan hozta létre” a művet, a függőség meglétét vagy hiányát közvetlenül bizonyítani nehéz. Ennek oka, hogy a függőség a kreatív folyamat során belső állapot kérdése. Ezért a bíróságok általában a későbbi mű szerzőjének a korábbi szerzői művel való találkozásának lehetőségét (hozzáférés lehetősége), valamint a művek közötti hasonlóság mértékét figyelembe vevő közvetett tények alapján következtetnek a függőségre. Különösen, ha a kifejezés bonyolult, vagy a szokatlan részletekben közös jellemzők figyelhetők meg, akkor a függőség erősen feltételezhető. Ez arra utal, hogy milyen fontos, hogy a vállalatok megfelelően tárolják a tervezési vázlatokat, hivatkozási anyagokat, fejlesztési dokumentációkat stb., hogy igazolhassák saját kreatív folyamataik jogosságát.

Hasonlóság

A harmadik követelmény, hogy a hivatkozott műnek hasonlónak kell lennie az előző szerzői műhöz. Nem elegendő, ha csupán az ötletek vagy koncepciók hasonlóak, mivel a szerzői jogi jogsértés csak akkor áll fenn, ha a konkrét „kifejezés” hasonló. Ez azért van így, mert a japán szerzői jogi törvény (Japanese Copyright Law) a konkrét kifejezést védi, nem pedig az alapul szolgáló ötletet.

A hasonlóság megállapításánál a japán legfelsőbb bíróság (Supreme Court of Japan) azt a kritériumot állította fel, hogy „közvetlenül érzékelhetők-e a kifejezés lényegi jellemzői”. Ez azt jelenti, hogy a későbbi művel találkozó személy közvetlenül érzékeli-e az eredeti szerzői mű kifejezési formájának lényegi jellemzőit, vagyis azokat a részeket, ahol a szerző egyénisége a leginkább kifejeződik.

Így, még ha a két mű között vannak közös részek is, ha ezek a részek olyan közhelyes kifejezések, amelyekre bárki könnyen rájöhet (például egy adott állat tipikus ábrázolása), akkor ezeket nem tekintjük a kifejezés „lényegi jellemzőinek”, és a hasonlóságot tagadjuk. Például a Tokiói Kerületi Bíróság (Tokyo District Court) 2022. március 30-i ítéletében (a tavaszi tekercsek tálalásának fotója ügyében) arra a következtetésre jutott, hogy a tányéron tálalt tavaszi tekercsek fotóinak kompozíciója és elrendezése közhelyes kifejezésnek számít, és így nem áll fenn szerzői jogi jogsértés. Másrészről, egy másik esetben a görögdinnye egyedi elrendezése és a háttér színhasználata kreatív kifejezésmódnak minősült, és a lényegi jellemzők közös voltát megállapítva a hasonlóságot megerősítették.

Ez a kritérium azt sugallja a vállalatoknak, hogy hol húzzák meg a jogi határvonalat, amikor versenytársaik termékeit vagy szolgáltatásait kutatják, és új termékeket fejlesztenek a piaci igények kielégítésére. Mások sikerének alapjául szolgáló ötletekből inspirációt meríteni talán megengedett, de azokat a konkrét kifejezéseket, különösen a terméket jellemző kreatív részeket másolni, jelentősen növeli a szerzői jogi jogsértés kockázatát.

Polgári jogorvoslatok szerzői jogi jogsértés esetén Japánban

A japán szerzői jogi törvény (Japanese Copyright Act) és a polgári törvénykönyv (Japanese Civil Code) többféle polgári jogorvoslati lehetőséget határoz meg azok számára, akiknek szerzői jogait megsértették. Ezek az intézkedések arra irányulnak, hogy megállítsák a jogsértő cselekményeket, helyreállítsák a keletkezett károkat és megelőzzék a jövőbeli jogsértéseket. A főbb eszközök közé tartozik az abbahagyásra irányuló kérelem, a kártérítési igény és a jogtalan haszon visszafizetésére irányuló igény.

A megállítási kérelem Japánban

A megállítási kérelem az egyik legközvetlenebb és leghatékonyabb jogorvoslat a szerzői jogok megsértése esetén. A Japán Szerzői Jogi Törvény (112. cikk (1) bekezdés) alapján a szerzői jog tulajdonosa kérelmezheti a jogsértés megállítását azoktól, akik jelenleg sértik a jogait, és megelőzést azoktól, akiktől a jövőbeni jogsértés veszélye áll fenn.

A kérelemjog egyik jelentős sajátossága, hogy nem szükséges bizonyítani a jogsértő szándékát vagy hibáját. A kérelem akkor is benyújtható, ha csupán a jogsértő cselekmény létezik, vagy annak egyértelmű veszélye áll fenn. Ezáltal a jogosultak gyorsan orvosolhatják a jogsértő állapotot anélkül, hogy a jogsértő szubjektív szándékát vizsgálnák.

Továbbá, a Japán Szerzői Jogi Törvény (112. cikk (2) bekezdés) biztosítja a megállítási kérelem hatékonyságát elősegítő kiegészítő intézkedéseket is. Konkrétan, a jogosultak kérelmezhetik a jogsértő cselekmények által létrehozott tárgyak (például kalózmásolatú könyvek vagy szoftverek), vagy a jogsértő cselekmények során előállított tárgyak (például engedély nélkül másolt DVD-k) megsemmisítését, mint a jogsértés megállításához vagy megelőzéséhez szükséges intézkedéseket. Bizonyos esetekben lehetséges a kizárólag a jogsértéshez használt gépek vagy eszközök megsemmisítését is követelni. Ez a rendelkezés nemcsak a jogsértő tevékenység leállítását teszi lehetővé, hanem a jogosultaknak erős jogképességet biztosít a jogsértés forrásának fizikai eltávolítására és a jövőbeli ismétlődés megelőzésére. A vállalatok számára a piacra kerülő hamisítványok visszagyűjtése és megsemmisítése rendkívül fontos intézkedés a márkaérték és piaci részesedés védelme érdekében.

Kártérítési igény Japánban

Amennyiben egy szerzői jogok birtokosa kárt szenved a jogainak megsértése miatt, jogosult pénzügyi kárpótlást követelni. Japánban ez a kártérítési igény a Polgári Törvénykönyv (民法) 709. cikkében meghatározott jogellenes cselekményekre vonatkozó rendelkezéseken alapul. A megelőzési igénytől eltérően a kártérítési igény érvényesítéséhez szükséges, hogy a jogok birtokosa bizonyítsa az elkövető szándékosságát vagy gondatlanságát.

Azonban a szerzői jogok megsértéséből eredő károk pontos bizonyítása gyakran rendkívül nehéz. Nem egyszerű feladat konkrétan igazolni, hogy „mennyi hasznot realizálhatott volna a jogosult, ha nem történt volna meg a jogsértés”. A bizonyítási teher enyhítése érdekében a Japán Szerzői Jogi Törvény (著作権法) 114. cikke három különböző feltételezési szabályt állít fel a károk meghatározására. A jogosultak ezek közül választhatják ki a saját esetükre legelőnyösebbet és érvényesíthetik azt.

1. 114. cikk (1) bekezdés: Az elkövető által értékesített jogsértő termékek mennyiségét megszorozzuk a jogosult által értékesített hivatalos termékek egységnyi mennyiségére jutó nyereséggel. Ez a módszer az elkövető értékesítési lehetőségeit tekinti a jogosult elmaradt hasznaként. Azonban a jogosult gyártási és értékesítési kapacitását meghaladó részek, vagy az elkövető üzleti erőfeszítései és egyéb tényezők miatt csökkenhet a kártérítés összege.
2. 114. cikk (2) bekezdés: Az elkövető által a jogsértő cselekményből származó haszon összegét tekintjük a jogosult kárának. E rendelkezés alapján, ha a jogosult bizonyítja az elkövető hasznát, azt jogilag a saját kárának tekintik. Azonban ez csupán feltételezés, így az elkövető cáfolhatja azt azzal, hogy a jogosult valós kára kevesebb volt.
3. 114. cikk (3) bekezdés: A szerzői mű használati díjának (licencdíj) megfelelő összeget tekintjük a kárnak. Ez lehetővé teszi a jogosult számára, hogy a legális licenc megszerzése esetén fizetendő összeget minimumként követelje. Ha a elmaradt haszon vagy az elkövető hasznának bizonyítása nehézkes, akkor is meghatározható a kártérítés összege az iparági licencdíjak alapján, ami miatt ez a módszer széles körben használatos a gyakorlatban.

Ezek a feltételezési szabályok jelentősen segítik a jogosultak bizonyítási tevékenységét és előnyös hatást gyakorolnak a pereskedés során a jogosultak helyzetére. A közelmúlt bírósági döntései között olyan esetek is akadnak, ahol ezekre a szabályokra alapozva ítéltek meg jelentős összegű kártérítést nagy méretű kalózoldalak ügyében.

A jogtalan gazdagodás visszakövetelése Japánban

A jogtalan gazdagodás visszakövetelése egy olyan pénzügyi jogorvoslat, amely különbözik a kártérítési igénytől, és más jogi alapokon nyugszik. Japán polgári törvénykönyvének (a Gergely-naptár szerint 2023) 703. és 704. cikkei alapján, ha valaki „jogi ok nélkül” más személy vagyonából vagy munkájából profitál, és ezáltal másoknak kárt okoz, köteles az így szerzett hasznot visszafizetni.

A szerzői jogi jogsértés kontextusában az elkövető a jogtulajdonos engedélye nélkül, vagyis „jogi ok nélkül” használja fel a szerzői művet és nyer belőle hasznot, így a jogtulajdonos követelheti ennek a haszonnak a visszatérítését. Ennek a követelésnek a legnagyobb előnye, hogy ellentétben a kártérítési igénnyel, nem szükséges bizonyítani az elkövető szándékosságát vagy gondatlanságát. Elegendő bizonyítani a jogsértés tényét és azt, hogy az elkövető objektív tények alapján hasznot húzott belőle.

A visszakövetelhető összeg mértéke az elkövető szubjektív megítélésétől függ. Ha az elkövető nem tudta, hogy cselekedete szerzői jogi jogsértésnek minősül (jóhiszemű esetben), csak a jelenleg is meglévő haszon (aktuális haszon) terjedelmében köteles azt visszafizetni. Másrészről, ha tudatában volt a jogsértés tényének, de mégis folytatta a cselekedetet (rosszhiszemű esetben), akkor az így szerzett teljes haszon mellett a törvényes kamatokat is hozzáadva köteles azt visszafizetni.

A jogtalan gazdagodás visszakövetelése különösen két helyzetben játszik fontos szerepet. Az egyik, amikor az elkövető mulasztásának bizonyítása nehéz. A másik, amikor a kártérítési igény elévülési ideje már lejárt. Így a jogtalan gazdagodás visszakövetelése mintegy jogi „biztonsági hálóként” működik, kiegészítve a kártérítési igényt, és fontos lehetőséget biztosít a jogtulajdonosok számára a jogorvoslat eléréséhez.

A kártérítési és a jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelésének összehasonlítása Japánban

A kártérítési igény és a jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelése mindkettő a pénzügyi helyreállításra irányul, azonban jelentős különbségek vannak a jogi természetükben, követelményeikben és hatásaikban. Melyik igénytípust választjuk, az az adott eset konkrét körülményeitől függ, különösen a jogsértő szubjektív magatartásától és a jogsértés felfedezéséig eltelt időtől, és stratégiai döntésen kell alapulnia.

A kártérítési igény a jogsértő “jogellenes cselekménye” által az érintett jogosultnak okozott “kár” megtérítésére összpontosít. Ezért a jogsértő szándéka vagy gondatlansága elengedhetetlen követelmény. Ezzel szemben a jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelése arra irányul, hogy a jogsértőtől “jogi ok nélkül” megszerzett “hasznot” megvonja, és az igazságosság elvét valósítsa meg, a jogsértő szándékát vagy gondatlanságát nem kérdezi meg.

Továbbá, a két igénytípus esetében eltérő a elévülési idő. A japán polgári törvénykönyv szerint a jogellenes cselekményen alapuló kártérítési igény elévülése a kár és a jogsértő ismeretében lévő sértett számára három év, vagy a jogellenes cselekménytől számított húsz év (ez utóbbit kizáró időszaknak tekintik). Másrészt a jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelési joga az igény érvényesítésének lehetőségéről való tudomásszerzéstől számított öt év, vagy az igény érvényesítésének lehetőségétől számított tíz év után elévül. Ezért, ha a jogsértés tényéről való tudomásszerzéstől számított három évnél több idő telt el, akkor is lehetőség van a jogalap nélküli gazdagodás visszakövetelési jogának érvényesítésére, még akkor is, ha a kártérítési igény elévült.

Ezeket a különbségeket összefoglalva az alábbi táblázatban láthatjuk.

Összefoglalás

Ahogy ebben a cikkben ismertettük, a japán szerzői jogi törvény (Japanese Copyright Law) világosan meghatározza a szerzői jogi jogsértés megállapításának feltételeit, és erős polgári jogi orvoslási lehetőségeket kínál a jogosultak érdekeinek védelmében. A jogsértő tevékenység gyors leállítását célzó megállítási kérelmek, valamint a pénzügyi helyreállítást célzó kártérítési és jogtalan haszon visszafizetési igények különböző követelményekkel és hatásokkal rendelkeznek, amelyek a jogosultak számára fontos jogi eszközök. Ezeknek a rendszereknek a mélyreható megértése és a helyzetnek megfelelő alkalmazása elengedhetetlen egy vállalat szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos stratégiájának végrehajtásában.

A Monolith Jogügyi Iroda rendelkezik széleskörű tapasztalattal a szerzői jogok, beleértve az egyéb szellemi tulajdonjogok területén, számos belföldi és nemzetközi ügyfél képviseletében. Csapatunk nem csak a japán jogrendszerre (Japanese legal system) szakosodott ügyvédekből áll, hanem több olyan szakértő is része, akik rendelkeznek külföldi jogi képesítéssel és angol nyelvtudással, így képesek vagyunk hatékonyan kezelni a nemzetközi üzleti kontextusban felmerülő összetett szerzői jogi kérdéseket is. Legyen szó szerzői jogi jogsértéssel kapcsolatos konzultációról, jogérvényesítésről vagy a jogsértési kockázatok értékeléséről, a Monolith Jogügyi Iroda átfogó jogi támogatást nyújt az Ön cégének igényeire szabva.